A sepsiszentgyörgyi magyar színház rövid története [antikvár]

Veress Dániel - élet az időben Perdül-fordul embernek fia az időben. Az élet az ember bennvalója a maga csűrével, istiillóival, birtokocskájával, ha van neki egyáltalán. A kommunista szociálizmus egyik mesterhiizása volt minálunk Erdélyben is a földek, birtokok kollektivizálása, ami az undormányokig menő államosítást és elszegényedést jelentette. Az időben fordulván, perdül az ember a múltban is ám. Veress Dániel (1929-2002) sepsiszentgyörgyi írónkat említjük most, aki egyik átélője volt annak a kommunista ferge-tegnek. 1929-ben született egykori dálnokí főnemesi családban. A tudományokat hívta tetemre, segedelemre, bízván az ész, a lélek, az emberség hatóerejében. Egyetemi tanulmányai idején sem ívelt karrierje szivárványszínekben. A trianoni európai nagytakarítás közvetlen következményeit élte, látta Veress Dániel is Székelyföldön, szülőföldjén. És nem volt magányos Vonzotta az írásművészet, az irodalom, különös gonddal tanulmányozta az em-lékrodalom nagy hagyományait. Mikes Kelement, Kemény Zsigmondot, Wesselényi Miklóst. Mindezzel mondhatni párhuzamban követte a színház, a színművészet életvitelét. Veress Déniel nem rontott bele tőrve-zúzva egyikbe sem, annak azonban részese volt, hogy 1948-ban Sepsiszentgyörg)'ön megalakult az Állandó Népszínház, „a Román Kommunista Párt nemzetiségi politikájának ragyogó igazolásaként". A város, mármint ez a miénk próbált ünnepelni, de úgy kellett ám azt is művelni, hogy le- és behallatszodjék az Bukarestbe, könnyek, köszönettől örömköny-nyes áhítatában. Az első előadás szintén ebben az ünnepi hangulatban zajlik. Veress Dániel akkor még nem volt az élen, és a kolozsvári munkásszínház került az állandó színpadra. Azóta, Uram, azóta építettünk, fosztottunk kelengyéket meg zászlókat, csizmát húztunk Bánk bánjainkra