A mesék birodalmában [antikvár]

„Vitézek! Mi lehet / Ez széles föld felett / Szebb dolog a végeknél? / Holott kikeletkor / Az sok szép madár szól, / Kivel ember ugyan él, / Mező jó illatot / Az ég szép harmatot / Ád, ki kedves mindennél". Mintha csak rímelnének Bodnár István könyvének fejezetei a nevezetes vers kezdő soraira, amelyet a végek dicséretére írt Balassi Bálint több mint négyszáz évvel ezelőtt. Mert itt a végeken, a „Magyar Alföld legszínesebb szőttesén" sok minden még mindig olyan szép és eredendően tiszta, mint évszázadokkal ezelőtt. Mintha a mesék birodalmában járnánk. Meglehet, kevesen ismerik az idegenek számára oly nehezen kiejthető nevű Szabolcs-Szatmár-Bereg megye páratlannak mondható csodáit. Az Unióból érkezők programjában Magyarország felfedezése valahol Budapesten, esetleg Debrecenben véget ér. De még a régióban élők közül sem mindenki fedezte fel e táj rejtett és kevésbé rejtett kincseit. A könyv arra biztat, ismerjük, csodáljuk meg őket! Mert itt a végeken páratlan, ritkán látott világgal találkozhatunk, csodálatos tájjal, rejtőzködő értékekkel. Az úton, útfélen kanyargó szőke Tiszával, amelynek Magyarországon talán ez a legszebb szakasza. „A még fiatalos lendületű folyó belépési szakaszán gyermekfejnyi csillámpaladarabokat görget, különös köveket formál kőtojásokká, jáspikővel játszik és iható vizében félszáz halfajt rejt a halászok, horgászok furfangjaitól." Nem véletlenül írt róla elragadtatva oly sok költő és író Petőfitől Féja Gézáig. Olykor idéz is az itt született vallomásokból a könyv is. Sok értéket rejt persze a Kraszna, a Szamos, a Túr, a térség többi folyója is. (Csak be ne szennyezzük őket). A folyók árterében puhafa- és keményfaligetek, erdőfoltocskák, ahol kikeletkor a sok szép madár szól. Ritkán vagy sosem látott virágok a kárpáti sáfrány lila leplétől a Tisza-parti Margitvirágig. Dió- és almafaligetek, és barátságos, jóakaratú emberek.