A magyarországi úttörőintézmények története és adattára [antikvár]

Előszó úttöröházak Mintha a múltból derengene a furcsa szó, a mai húszévesek számára titokzatos történelmi kifejezés. Az idősebbek jelentős részének pedig a gyerekkor meghatározó színhelye, játékok, versenyek, barátságok, szerelmek helyszínétjelenti. 1946-ban, a háborúból ocsúdó új Magyarország fontosnak tartotta, hogy megannyi nélkülözés és szenvedés után a jövő nemzedékének boldogságához és boldogulásához a családon és az iskolán kívül is gazdag intézményrendszer álljon rendelkezésre. (A történelmi hitelességhez tartozik: korábban is, lényegében a XX. századfordulótól létesítettek i^úsági szervezetek, mozgalmak számára otthont, klubhelyiséget, jobbára civil kezdeményezésből, a tagok hozzájárulásával - kézi munkával, téglajegyekkel stb.) Az Úttörő Köztársaság, az Úttörő Gyermekvasút mellett megépült Kispesten az első úttörőház, a gyerekek háza, gyülekező helye, játéktenne, s az elkövetkező években rendre létesültek ezen a néven intézmények. Máig tart a vita, hogy a magyar viszonyok közt létrejött 100-nál kevesebb intézmény a nemzetközi mezőnyben sok volt-e vagy kevés. Kevés összehasonlító adatunk van a folyamatosan polgári viszonyok mellett működő társadalmak hasonló funkciójú gyermekintézményeiről, de tény, hogy az un. szocialista országok világában a magyar szám inkább kevésnek mondható. Ennek sok oka van, talán éppen a „magyar szocializmus" azon sajátsága, mely a többi országnál hamarabb váltott át a privát szférának adott elsőbbség államalkotó elvére - ez volt a „gulyáskommunizmus". Egyszóval tanulságos történet ez. Nemcsak gyerekkori barátságaink, játékaink, eszmecseréink, versenyeink, s végképp nemcsak „ideológiai megdolgozásunk" története. A magyar társadalom önismeretének fontos része, ha megismeri az Úttörőházak történetét. Már csak azért is: mert ez egy befejezett történet. A „névadó" igaz létezik: hiszen áll és stabilan működik az új társadalmi viszonyok közepette az úttörőmozgalom hazánkban. De e névvel jelzett „házak" nincsenek. Sőt olykor a „házak" sem állnak, gyermekfunkciójuk mindenképp odalett. Nádházi Lajos kutatása arról szól, hogy ez a rövid félszázad mit jelentett ennek az intézménynek az életében, társadalmi beágyazottságában, a közművelődésközoktatás rendszerében. Szól arról is: milyen hiányt jelent nemlétük. Az adatok gazdagságát rendszerbe szervező kötetet ezért ajánlom az olvasók figyelmébe. Dr. Trencsényi László a Magyar Pedagógiai Társaság ügyvezető elnöke