Bővebb ismertető
ElőszóAz alább közlésre kerülő dokumentumok a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet öt esztendejét kísérik végig. Az Intézet egyháztörténeti tanszéke köré csoportosuk munkaközösség e kötet összeállításával azt a hagyományt kívánja feléleszteni és továbbvinni, amely az erdélyi oktatási intézményekben már elég rég kialakult, hogy ti. mindegyik tanítási év végeztével az intézmény kiadja egy év történésének, nevezetesebb eseményeinek, statisztikájának évkönyvét. Ez szokásban volt a Teológiai Intézetben is egészen az 50-es évekig, amikor a kommunista hatalom betiltotta az iskolai év eseményeiről tájékoztató évkönyvek publikálását, tehát hivatalos közleményben nem jelenhetett meg semmiféle statisztikai adat az Intézetben folyó többrétű munkáról (bár gépírásos, kézirat jellegű összefoglalás készült egy-két tanévről, de annak publikálására nem lehetett gondolni).Aki végigolvassa az alábbi dokumentumokat, bizonyára meglepődik azon, hogy közöttük bizony akad elég sok, amelynek hangvétele és hangneme szokatlan. Olyan korszakban születtek, amelyre ránehezedett a kommunista uralom egyház- és teológiaellenes ideológiája, sőt az az elnyomó apparátus, amely egyik oldalon a kommunista ideológia erőszakos érvényesítését, a másikon pedig a vélt vagy valós ellenség letörését és végleges felszámolását szolgálta, nem mindennapi hévvel és agresszív brutalitással. Amikor tehát valakire követ emelünk, jusson eszünkbe az, hogy az itt szereplő teológiai tanárok és alkalmazottak többsége nehéz körülmények között kényszerült végezni a mindennapi feladatot.Van egy másik dolog is, amire szeretnénk felhívni a figyelmet. Az alább következő dokumentum-gyűjtemény csak részben szolgálja az Intézetben folyó munka teljes és átfogó megismerését, hiszen a dokumentumok nagy része a kirakatnak" készült, tehát a kommunista állam felé igazolták az Intézmény lojalitását. Egészen más voh a helyzet a valóságban, az Intézet falain belül, a színfalak mögött (innen származik egyébként a könyv második részének címe is). Ott úgy folyt a nevelés és oktatás, ahogyan az Intézet akkori tanárai azt a két világháború közötti korszakból örökölték, és amely hű volt az évszázados hagyományokhoz. Tudván ezt a kettősséget, az intézetről kapott kép teljessége érdekében szükségesnek tartottuk megszólaltatni néhány akkori diákot is. Ok mondják el, mi is történt tulajdonképpen a falakon belül, hogyan folyt az élet, mennyire felel meg a kirakatba helyezett információ a valóságnak, egyszóval: mit nyújtott a Teológián eltöltött néhány év a lelkészi szolgálatra való felkészülésük tekintetében. Nekik ez úton köszönjük meg azt, hogy készségesen vállalták a beszélgetést. Sajnos hely szűke miatt az interjúk teljes anyagát itt nem tudjuk közölni.Mindezek után hadd emeljük ki Intézetünk volt diákjainak a nevét is, akik elvállalták, és szívesen végezték ezt a munkát az Intézet levéltárában (akár úgy is.