A Dunántúl népi építészeti öröksége [antikvár]

Ajánlás Dedication A falusi népesség többsége - amely ötven éve még a föld megmunkálásából élt - ma már ipari munkás, alkalmazott, vállalkozó és azok leszármazottja. Napjainkra már csak a töredékük dolgozik a szántóföldeken. A még meglévő paraszttiózak egy vízválasztónak a múlt felé tekintő oldalán állnak, s a benne lakók többnyire igyekeznek a „modern" oldalra. Pilinszky János az 1970-es években, egy párizsi előadásában a kelet-európai művészet sajátos helyzetét érzékeltetendő mondta: „Magyarországon, ha el is tűnt mór, de jelen van, mint egy halott emléke, még élő emléke, a népművészet. Úgy, ahogy a friss sírok hatnak még. S ez más időélmény, a kultúrák másfajta akusztikája." Vizuálison ehhez hasonló élményt fogalmaznak meg Lantos Miklós képei. Tartózkodó lírájuk kifejezi, hogy nem pusztán építészeti formákat lát a falusi házakban, hanem egy életforma, egy letűnt, de hozzánk közel álló életforma hírmondóit. Lantos Miklós építész félig-meddig mint az egykori építkező parasztemberek, ácsok, nádazók, kőművesek szakértő kollégája nézi az épületeket, a formákban látja a szerkezetet, a súlyok, a terhek megoszlását, hordozó elemek teherbírását. A képeiből összeállított sorozatok kifejezik a különböző építőanyagok, a fa, a kő a vesszőfonofra tapasztott, vályoggá szárított, téglává égetett sár és föld tájanként különböző módon megjelenő egyéniségét. Részletfelvéfelein érezzük oz építkezőmunka fogásait, hosszú hagyományból merített tapasztalatait, az anyagokkal folytatott párbeszédet, amiben az alakító szándékkal szemben vagy mellett érvényesül a fának, a kőnek esetleges formája, a tapasztást, a meszelést végzők kezejárása. A műem- While 50 years ago, the majority of village people were living off the land, today they are factory workers, employees, sole traders or the descendants of them. Only a few of thenn cultivate the land. The still visible farmhouses are on one side of a divide, while the people living there tend to be on the "modern" side. János Pilinszky, demonstrating the peculiar state of eastern European art in one of his presentations in Paris in the 1970s, claimed that "Although folk art has almost disappeared in Hungary, it is still alive like the memory of a dead person. In the same way as freshly-dug graves move us. And it is another experience of time, another type of acoustics of cultures." Miklós Lantos's photos offer a similar, although visual experience. Their reserved lyre suggests that village homes are not only architectural forms for the author, but also messengers of a vanished lifestyle still close to us. Architecture Miklós Lantos looks at buildings the same way as one-time farmers, carpenters, thatched roof makers and stonemasons did, he sees structures, the division of weights, and the weight-bearing capacity of supporting elements in the form. The photo series reveals the uniqueness of different building materials including wood, stone, mud and earth plastered on wattle, then dried and burnt, which varied from region to region. His detailed photos show the tricks and experience gained from the long tradition of construction, the dialogue with materials in which not only building intention, but the shape of wood and stone, as well as plastering and painting also prevail. The New Charter of Athens (1998) defining the basic principles of monument protection and preservation makes us preserve