A délután emlékei [antikvár]

Részlet:Lélek-hangokSzárnyam nekem sincs, de enyém az égbolt is. Kitárt karomra felhők nehezednek, s ezerszer fölszagatott földemnek nincs határa. Bármeddig gyalogolhatnék itt, bőröm fölrepedne mint a szik és a nap tüzes kerekébe kapaszkodva is utolérne az éjszaka.A rét vadvirágos gubájában járok őszig, fészket raktam már földön, égen és egyszer viharban kavargó örvény lesz a sírom nekem is. Sík vidék a hazám, mező az otthonom. Vallomás szilánkok, emlékszikrák gyűjteménye ez a könyv hazáról, nemzetről, nyelvről, Istenről, tegnapról.A kötet szereplői itt egy alkalommal találkoznak egymással, az a közös bennük, hogy együvé tartoznak, ugyanahhoz a nyelvhez, hazához, nemzethez, Istenhez. Az olvasó ebben az albumban a szemlélődés szabadságát kapja, hisz mindenkinek mást jelent egy fotó, egy vers, egy mondat.Mindenki mást érez az idegeiben, ha fölvillan előtte egy kép, ha fölvillan előttünk néhány kocka egy filmszalagról, az agy vetítőgépén talán csak egy fény-villanást lehet látni. Mondjuk egy délutáni nap árnyékban gyalogló fáinak lomb-fény szilánkjait. Egy felhőre-hímzett madárszárny sziluettjét, lélek-hangokat madarak énekét darabokra törő szél nyári hangjait.Ez a könyv is mondat-szilánkokból, kép-töredékekből áll, hisz mindenütt csak részleteket látunk, és hogy abból összerakható-e egy egész? Ez is szubjektív, hisz az a történet, amit például egy délután benyomásaiból én összerakok, a másiknak már semmit sem ér. Ezért ebben a könyvben sincs egy történet elmesélve. Epizódok villannak föl, röviden, élesvágásokkal, mindegyik egy történet darabja. Az olvasó feladata, hogy tovább szője lélek-hangokból, kép-szilánkokból, hogyan tudja saját múltjának és ebben a múltban saját jelenének színes szőnyegét megszőni. Ehhez mi csak egy vázlatot adhatunk, de komolyan vesszük az olvasót, mert saját élményeinket és saját szívünk lélek-hangjait bízzuk rá.Mert az olvasók lélek-hangjai írják tovább a könyvet, a mi közös könyvünket.