A debreceni Nyomdász-Egyesület harmadik huszonöt éves története [antikvár]

Az 1947. évben megtartott tisztújító közgyűlés úgy határozott, hogy az 1872-ben megalakult Debreceni Könyvnyomdászok Beteg- és Utassegélyző Egylete hetvenötödik évfordulóját méltó keretek között megünnepli, történetét megíratja és ezzel tiszteletének is kifejezést ad mindazok emléke iránt, akik már ezidőben fölismerték a nyomdászszolidaritást és az abban rejlő nagy erőt. Amikor Fehértai László elnök ezt a határozatot velem tudatta, arra kért, hogy az elmúlt huszonöt esztendő történetét - a vezetőség megbízása folytán - összeállítani, megírni szíveskedjek. Vállaltam ezt a nem könnyűnek mondható megbízatást főképpen azért, mert az elmúlt huszonöt esztendőnek egyik jól ismerője, Egyesületünknek a leghosszabb időn át elnöke voltam; de különösen azért, mert erre a mult tiszteletén kívül a kerület vezetőségének bizalma is kötelez. A feladat nem volt könnyű. Az elmúlt évekre esik a város többszöri súlyos bombázása és harctérré válása. Kimondhatatlan érték és drága emberi élet pusztult el ez alkalommal. Ez a pusztulás nem kímélte meg a debreceni nyomdai munkásság nagy áldozatkészséggel gyönyörűen berendezett Otthonát sem. Mindennek gazdája akadt, ami könnyen mozgatható volt, aminek az elszállításához nem kellett stráfkocsi, vagy a tűz martaléka nem lett. Szerencse, hogy a nyomdásztörténeti vonatkozású eseményekről koronként a Typographiában cikkeket jelentettem meg és ilyenirányú munkásságot néhány szaktársam is végzett! Ezeknek egy része átvészelte a nehéz időket, de sok értékes anyaghoz jutottam László Imre és Botos Sándor által gondosan megőrzött Typographiák által is. (Nem volt ez sem teljes, mert a régebbi példányok elkallódtak, az 1931. évtől azonban nagyrészben rendelkezésemre állott.)