200 éves a borsodi szénbányászat [antikvár]

A legnagyobb magyar szénmedence immár 200 éves. E nevezetes évforduló megemlékezésekor tisztelettel gondolunk elődeink áldozatos munkájára, amely arra kötelez minket, maiakat, hogy hasonló akarással és aktivitással dolgozzunk. Hiszünk abban, hogy szénbányászatunknak nemcsak múltja, de jövője is van. Ehhez azonban nemcsak hit, hanem kemény, akadályt nem ismerő további erőfeszítések is szükségesek. A két évszázaddal korábban Borsod, Gömör, Kishont és Heves vármegyékre kiterjedő borsodi geológiai szénmedence bányászatának története lényegében a műszaki, ipari fejlődésért, a társadalmi haladásért vívott küzdelem története. Borsod vármegyének a szénkutatásairól neves kassai városi polgárnak, Trangous Jánosnak adott megbízása éppen úgy az iparosodás kialakulását kívánta szorgalmazni, mint a gyakorlatilag ugyanebben az időben Eger környékén a Fazola-család és az egri püspöki uradalom szénkutatásai, kezdeményezései. Az igény és a szakmai ismeretek ötvöződését jelzi végül a Selmecbányái Bányászati és Erdészeti Akadémián bányatiszti oklevelet is nyert Radvánszky báró kis szénbányája. A megtalált és egyre több ponton ismert, majd termelésbe vont szénvagyon Rozsnyó, Szarvaskő, Uppony környékének vasérceit is magasabb értékűvé emelte. Fél évszázaddal az első borsodi szénbánya megnyitását követően már jelentős vaskohászat alakult ki először a Bükkben, a Garadna-patak meredek sziklákkal határolt völgyében, majd a szénmedence északkeleti peremén, Ózdon is. így a borsodi szénbányászat - és az annak bázisán lassan kiépülő borsodi vaskohászat, acélipar egyik alapjává válhatott Széchenyi merész, és teljesen csak az 1867. évi kiegyezés után megvalósult vasútépítési elképzeléseinek is. A vasút építéséhez sín, a mozdonyok üzeméhez szén volt szükséges.