Fakanállal a szekszárdi borvidéken [antikvár]

KtíSZdfltí Egy év Szekszárdon Mióta csak belevágtunk ebbe a könyvbe, szüntelenül ez járt a fejemben, kedves szerzőm, Peter Mayle nyomán, aki a provence-i életet mutatta be hónapról hónapra. Amikor már láttuk a várost és szőlőtermő dűlőit februári locspocsban, áprilisi virágzásban, júniusi harsogó zöldben és a bámulatos színeket felvonultató szüreti időszakban, úgy érezhettük, mindent tudunk. Pedig éppen ez az egy év mutatta meg, mennyire sokat lehet még tanulnunk az országról, az emberekről, a tájakról, az ételekről, az italokról, a borról, a pálinkáról. Kóstoltak már zellerpárlatot? Sütöttek pogácsát szőlőmagőrleménnyel? Oltották szomjukat márccal, a „szekszárdi kólával"? ízlelték az egyik legrégibb magyar borvidék elmúlt években újjászülető termékét, a kadarkát? Kézműves gonddal előállított rozéit, bikavérét, kékfrankosát? Számtalan díjnyertes termékét? Gondolták volna, hogy nem a fővárosi csillagos éttermekben, hanem vidéki főzőklubokban és borteraszokon formálódik a gasztronómiai megújulás? Több kötetre tervezett kulináris kalandozásunk első állomása Szekszárd. Nem véletlenül: a vidék könnyű borai egyre divatosabbak, a térség fellendülés előtt áll. Érdemes megismerkedni azokkal a szorgalmas, kreatív és tehetséges emberekkel is, akik a változások hátterében munkálkodnak. Erdélyi Z. Ágnes