Erdélyi lakoma [antikvár]

Igazán csak az érzi, valójában csak az tudja felmérni, mit jelent a szülőföld, századokba gyökerező művelődési értékeivel együtt csak abban él a búvópatakként fel-feltörő, olthatatlan vágy a verthajú ropogós friss kenyér illata után, aki nagyon régen elszakadt attól a földtől, amely bölcsőjét ringatta. Bár Erdély számomra nem a bölcsőringató föld, bár nem innen származtam el az Óperenciás Tengeren túlra, mégis, a régi kolozsvári egyetem olyan szellemi útravalóval tömte tele batyumat, amely azóta is szakadatlanul munkál bennem s az évek elteltével egyre jobban gyötör, figyelmeztet: valamit tennem kell. Valamiként emberi kötelességem meghálálni azt a csodás erdélyi feltarisznyálást. Mert ettől a földtől és dolgos embereitől útravalóul nem csak hamuba sült pogácsát kaptam, hanem emberi tisztességet, a népek szeretetét és a tudás szomjúságát is. Foglalkozásom arra sarkallt, hogy több mint két évtizeden át tanulmányozzam és gyűjtsem az Erdélyre vonatkozó gasztronómiai adatokat, recepteket, az étkezési kultúrával kapcsolatos régi erdélyi könyveket, szokásokat, népi hagyományokat. Mígnem pár éve aztán fölébredt bennem a szándék, hogy könyvet jelentessek meg a rendkívül gazdag erdélyi gasztronómiáról, még mielőtt az ismeretek elsüllyednének a televízióműsorok óceánjának szürke hullámaiban.