Bővebb ismertető
ELŐSZÓ
Azzal az elhatározással bocsátjuk útjára régi címet viselő, de új szempontok alapján megírt könyvünket, hogy bátor gesztussal, a tévedés lehetőségét is felvállalva, egyéni látásmódunk alapján informáljuk a borfogyasztókat. Tehát a Mészáros-Rohály szerzőpáros egész év folyamán szerzett kóstolási tapasztalatait összegezve írtunk értékelést.
Segítségünkre voltak azok a tanítványaink, akiknek legtöbbje már WSET diplomát szerzett. Az ő kóstolási módjuk megfelel a nemzetközi borkereskedelemben érvényes gyakorlatnak. Ez a rendszer értékmérőnek a sav- kerekség egyensúlyt (sav-alkohol egyensúlyt) és nem a fajtajelleget tartja. Az említett két alapvető alkotó elem és azok egymáshoz való viszonya mellett a bor „díszítő ízei" kisebb súllyal szerepelnek a bírálatban.
Az általunk ismertetett borok bemutatják a borvidékek arculatát meghatározó pincészeteket. Hangsúlyozni kívánjuk, hogy mi hisszük, ezeken kívül is készülhetnek igen jó borok, de ezekkel még nem sikerült megismerkednünk, vagy nincsenek velük többéves, kedvező tapasztalataink.
A nagy minőségű borok számának ugrásszerű növekedéséből adódóan könyvünkben túlnyomó részt a négy-öt-csillagos borok kerülnek bemutatásra, illetve tárgyalásra. Felsorolás szinten többszáz bor szerepel a Borkalauzban! Ezeket mi megkóstoltuk és ezekből kiválasztottuk a könyvben szövegesen is ismertetett borokat. Könnyen belátható, hogy valamennyi bor szöveges értékelése közel ezer oldalas terjedelmet követelt volna meg. Ez kizárja a zsebkönyv típusú megjelenést. Részletes borleírásainkat a BORKALAUZ online kiadásában lehet majd megtalálni, (www. ako.hu/borkalauz)
lí