Beszéljünk a betegségekről! [antikvár]

Személyes vallomás előszó helyett Néha a nagy dolgok csendesen érkeznek az ember életébe. Miképpen a Saxum Kiadó felkérése is. Átlagos hétköznap volt, amikor megszólalt a telefon, és benne Pataki Istvánné szerkesztő kérdezi: lenne-e kedvem átvenni Ranschburg Tanár Úr sajnos „megüresedett" helyét gyerekekkel kapcsolatos kérdések megválaszolásában? Nem kedv, sokkal inkább idő és félelem kérdése volt az egész, mivel akkor már évek, tán évtizedek óta dédelgetett ólmom volt, hogy írjak. Csupán a formát nem voltam képes kitalálni, és a rendelkezésre álló idő akadályozott meg az írásban. A mindennapjaim munkával, rendeléssel, betegellátással és tanácsadással telítettek. Ahhoz, hogy ezt testileg, lelkileg jól tudjam csinálni, szükségem volt mindig is a rendszeres napi sportolásra. Szívesen és gyakorta vagyok együtt a szüleimmel és a fiammal. Mindezek már így is kitöltötték a rendelkezésre álló időt. De a megtiszteltetés, hogy egy olyan helyen dolgozhatok, egy olyan kiadónál, amelyet Ranschburg Jenő, Popper Péter, Vekerdy Tamás neve fémjelez, több volt mint kihívás. Aztán, mint ahogy az gyakorta megesik, a világ a segítségemre sietett. Mint minden olyan esetben, amikor megleltem a saját utamat. Kiderült a forma: a szülők kérdeznek, én pedig válaszolhatok, mindez időkeretek közé szorítva pont olyan, ami a legjobban megfelel az én munkatempómnak. Olyan, mint sportoló koromban az edzés volt. Van egy edzőm, aki megmondja, mi a dolgom, nekem csak meg kell csinálnom. Jelen esetben a szülők, a kérdezők és a kiadó képviselik az edzőt, az edzéseket, én meg teszem, ami a feladatom, válaszolok. Idő is akadt, igaz, a hétvégék mór nem kikapcsolódással telnek, hanem írással, de kiderült: az a pluszmunka, amit az írós jelent, bőven belefér az életembe. Ha valamit nagyon m.' j/r !•' i I ¦ t'il': -1