A szőlőtermesztés helyzete és kilátásai [antikvár]

Részlet: "A magyarság őshazájából nyugat felé vándorolva Krisztus után 600 körül érkezett meg Levédiába, a mai Azovi tenger térségébe. Itt ismerkedhettek meg őseink a földműveléssel, a szőlőtermesztéssel és a borkészítéssel. Ennek nagyszerű bizonyítékai a szőlő, a bor stb. török eredetű szavaink is. Később az Etelközi szálláshelyen a nomád életformát követő magyarság ide vonatkozó ismeretei tovább gyarapodtak. A Kárpát medencében a honfoglaló magyarok több évszázados szőlőbor kultúra nyomait találták. A Római Birodalom Krisztus születése előtt néhány évtizeddel meghódította a Kárpát medence Dunától nyugatra eső részét és jelentős szőlő-bortermelést valósított meg. A Pannóniában termelt bor komoly konkurenciát jelentett a Birodalom ősi részein termettnek, ezért Domitiánus császár i.sz. 92-ben kiadott rendelkezése az itteni szőlőültetvények kivágását célozta meg. A magyarság azzal a fordulattal hogy az ősi vallás szerinti kumisz és kard helyett a keresztény vallás tanának átvételével Krisztus vérének (bor)és testének (kenyér) áldozati szimbólumait fogadta el, került igazán közel lélekben a szőlőhöz és borhoz. A feudális földtulajdon kialakulásától (XI. sz.) lehetünk tanúi az első bírtok adományozásoknak, melyekben a szőlőskerteknek jelentős szerep jutott. A szőlőterületek robbanásszerű növekedése azonban csak a XIII. században a tatárjárás után figyelhető meg. A bor-dézsma már akkor kiemelkedett a jobbágyi szolgáltatások közül. A XIV. században a szőlőművelésre alkalmas földek kétszeres értéket képviseltek az egyéb növényekkel hasznosítható termőföldekkel szemben. A XIII-XIV. századfordulón a régebben kizárólag főúri élvezeti cikk, a bor, már elterjedt ital volt és jutott belőle a szegény rétegeknek is. A XIV. században az Anjou királyok (1308-1382) alatt Magyarország egyike volt a nagy európai bortermelő és exportáló országoknak. Károly Róbert magyar, Hl. Kasimir lengyel és János cseh király 1335-ben három oldalú kereskedelmi egyezményt kötött, mely szerint a magyar bor, a cseh posztó és a lengyel só vám nélkül szállítható az egyezményt aláírt királyok országaiba. A bor gazdasági jelentőségének növekedése miatt mind nagyobb volt az igény, hogy a szőlő-bortermelést szabályozzák. A legkorábbi ilyen jellegű írott emlékeink az 1325-ös nagyszombati, és az 1350-es dévényi kiváltságlevelek, amelyek azonban, csak részleteiben emlékeztetnek egy igazi hegybéli szervezet szabályaira. A ma ismert legrégebbi írásos (latin nyelvű) hegyközségi szabályzat a XV. századból Tordasról (Fejér megye) való.