Bővebb ismertető
Előszó
Ha az emberiség környezetromboló tevékenysége szóba kerül, elsősorban füstölgő kémények, gyárak, ipartelepek és atomerőművek jelennek meg a gondolatainkban. A valóságban azonban a jelenleg folytatott helytelen, iparszerű megoldásokat felvonultató mezőgazdasági gyakorlat legalább olyan komoly károkat okoz, mint a „klasszikusok", hiszen hatalmas területekre, bolygónk szárazföldjeinek elképzelhetetlenül nagy hányadára nyomja rá bélyegét. Gondoljunk bele, hogy mennyi üzemanyagot, növényvédőszert, műtrágyát juttatunk ki a környezetbe és mekkora területet veszünk el a természettől a mezőgazdasági művelés kapcsán. Nyilvánvaló tény, hogy ha az emberi társadalom továbbra is ilyen mértékben folytatja a Föld tartalékainak fölélését, akkor el fogja pusztítani az élővilág jelentős részét, és önmagát is. A jelenlegi pusztító gyakorlattal szemben más lehetőségek is nyitva állnak az emberiség számára. Kiadványunk elsősorban nekünk, útkereső, az újdonságokat kíváncsian szemlélő és kipróbálni hajlandó - a természetért felelősséget érző -fejlődni képes kisembereknek szól. Százhektárokon gazdálkodó nagygazdák, jól menő mezőgazdasági vállalkozások is haszonnal forgathatnák kiadványunkat, de nincsenek illúzióink, tisztában vagyunk azzal, hogy azon a szinten minden problémára számos már bejáratott (sajnos gyakran erősen környezetromboló) megoldás létezik. A megkövesedett gyakorlatot, a betokozódott automatizmusokat pedig az egyik legnehezebb és rendkívül időigényes dolog megváltoztatni. De talán nem lehetetlen, ezért sok olyan tanácsot is felsorakoztatunk, amely „háztáji" körülmények között kiválóan működik, de - ahhoz, hogy tényleg fordíthassunk a Világ kerekén - kimondottan nagyüzemi körülmények között lenne igazán érdemes megvalósítani. Szóval kezdetben a lelkes - gyakran kezdő - gazdálkodókat, újsütetű és régi „hegytulajdonosokat" gyümölcsészeket, állattartókat szeretnénk segíteni