Progresszív politika 2006. ősz [antikvár]

A Progresszív Politika jelen számának központi témája a média és politika viszonya. A kérdés különösen a közelmúlt néhány sokat vitatott politikai eseménye kapcsán kapott nagy szerepet a közbeszédben. Ilyen volt a brit kormányt a Hutton-bizottság jelentése szerint nem megalapozottan hazugsággal vádoló BBC-tudósító, Andrew Gilligan esete, amely különösen az információ forrása, Dávid Kelly tragikus halála után kavart nagy vihart. Még európai parlamenti jelentés is született egy másik ügy, Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök „szinergikus" hatást mutató politikai pozíciója és médiaérdekeltségei kapcsán. A Progresszív Politika második számában négy cikkel próbáljuk meg körüljárni a témát, melyek közül három eredetileg a Progresszív Politika Londonban szerkesztett testvérlapjában, a Progressive PoZííicsben jelent meg. John Lloyd és Jürgen Krönig éles bírálatot fogalmaz meg az általuk „érinthetetleneknek", illetve a „zsarnok" negyedik rendnek nevezett médiával szemben, A két szerző közös kiindulópontja szerint a hírközlés gyakorlatának lényege a médiumok és a politikusok között zajló harc. Ebben a harcban egyenlőtlenek a feltételek, mivel „a polgárok elérése csak a médián, és ezzel együtt a politikusok rosszhiszeműségére vonatkozó feltevésen át lehetséges (Lloyd)". Ez az aszimmetrikus hatalmi helyzet különösen azért veszélyes, mert a média demokratikus felhatalmazás és felelősség nélkül élhet (vissza) hatalmával (Krönig). Bár lát kedvezőtlen tendenciákat, Michiel Van Hulten cikkében mégis a tömegtájékoztatás védelmére kel. Van Hulten elismeri, hogy „komoly hírértékű tudósítások helyett a média rendre triviális kérdésekkel foglalkozik, és szerkesztési politikáját mindinkább kereskedelmi megfontolásoknak rendeli alá", de ezt nem tartja egyértelműen negatív jelenségnek, mivel „a kereskedelmi televíziózás hírszolgáltatásának a tömegek igényét kielégítő stílusa jelentősen hozzájárult a politikai folyamatok demokratizálódásához" is. Szilágyi Anna nem az általános jelenségek, hanem egy konkrét esemény kapcsán vizsgálja a média és politika viszonyát a Bezárt nyelv című cikkében. A 2006-os magyarországi országgyűlési választásokat megelőző miniszterelnök-jelölti vitát elemezve arra a következtetésre jut, hogy a vitát a közkeletű vélekedéssel szemben nem személyesen Gyurcsány Ferenc szociaUsta párti jelölt nyerte meg, hanem az egyik telepolitikai élmény újdonsága győzte le az Orbán Viktor Fidesz-elnök által kínált másik élményt, „melyre a szavazók ráuntak". A második blokkban a progresszív baloldal pártjai előtt álló kihívásokat számba vevő cikkek kaptak helyet. Tobias Dürr nem a kereszténydemokraták és szociáldemokraták, hanem a reform és a tehetetlenség pártjainak harcaként írja le a 2005. őszi választásra kialakult belpolitikai helyzetet. Enrico Letta a baloldal egységének megteremtésében látja az olasz progresszívek előtt álló legnagyobb kihívást. e.wj.í'-, I