História 1979-1983 január-december/História plusz [antikvár]

ann-Az újkori diplomácia hajnalánA mai, állandó diplomáciai képviseletek kezdetei a 16. század derekára nyúlnak vissza. A középkori európai államok közt csak alkalmi követségek jártak. Az utazás nagyon bizonytalan volt, nem egy tárgyalás azon hiúsult meg, hogy a követ sohasem ért célba. Ütközben járvány vitte el, vagy rablók áldozatává lett, mint 1. Ferenc francia király Szulej-mán szultánhoz küldött követe az 1520-as években. Ha elért rendeltetési helyére a békét vagy háborút vivő megbízott, tárgyalásait befejezve azonnal visszatért küldőjéhez. Mivel az írásbeliség még fejletlen volt, a levélbeli üzenetváltás meg amúgy is lassú és bizonytalan, a diplomáciai érintkezés szinte csak a szóbeliségre szorítkozott. A követ szóban kapta az utasítást, szóban tett jelentést, persze csak akkor, amikor hónapok, esetleg évek múlva hazatért. Előfordult, hogy küldője idő közben meghalt, vagy míg odajárt, a politikai helyzet gyökeresen megváltozott. így járt Kakas Márton, Rudolf császár Perzsiába küldött követe is, aki az 1500-as évek végén, mire meghozta az igenlő választ, az egész ügy tárgytalanná vált.A 16. században növekedett a népsűrűség, megjavultak a közbiztonsági és útviszonyok, Nyugat-Európa egyes országaiban a főutak mentén fogadók várták az utasokat. Sűrűsödtek az országok közti kapcsolatok, a nemzetközi politika alakulása egyre döntőbben szólt bele minden állam sorsába. Az államvezetésnek fontos volt tudnia, mi történik a közeli s távolabbi szomszédban, mire számíthat, mit fordíthat a maga hasznára. Ez az igény hívta életre az állandó diplomáciai kapcsolatokat. Elsőnek az egyházpolitikai szempontból egyetemesen érdekelt pápaság, majd az egész Európával kereskedő városállam, Velence létesített állandó követségeket.A 17. századra már rendszeressé vált, különösen a nagyhatalmak között , hogy követet tartanak egymás udvarában. A követ és a követség személyzete külön épületben, a 'követségi palotában lakik, amely -különleges jogállást élvez. Ezzel párhuzamosan kialakulnak a nemzetközi jog előírásai. Az ITOO-as évekre már teljesen kialakult az, amit diplomáciai etikettnek nevezünk, vagyis a követ magatartását. fogadását rögzítő szertartások és illem együttese. A megszokott, hagyományos formától való eltérés, még ha jelentéktelen volt is, a diplomáciai etikett nyelvén a két állam kapcsolatában beállott, vagy küszöbön álló változásról adott hírt. Ezért is figyelte ellenség és jóbarát kínos aggodalommal a fogadások külsőségeit. Amikor például I.a király királyi méltóságában Ul az S királyi székében a künn való követeket meghallgatja" (Cemenius, Amos Johannes; orbís pictus. 1GG9.)Lipót császár az egyik udvari vadászatra elfelejtette mjeg-hívni a francia követet, rögtön arról kezdtek suttogni, hogy bizonyára megromlott a két ország közti viszony.Követek a királyi udvarokbanA diplomaták, uralkodójuknak a nemzetközi politikában eUoglalt tekintélye, de részben saját társadalmi rangjuk alapján is. egymás közt szigorú rangsort tartottak. Magasabb ranggal több és más jog járt. A nagyhatalmak hercegi követei messze megelőzték a kisebb államok esetleg csak grófi képviselőit, míg a nem is núndig önálló fejedelemségek megbízottal szinte csak megtűrt személyek voltak. Nekik nem járt az excellenciás cím, arra sem számíthattak, hogy megbízólevelüket nyilvános uralkodói kihaUgat^n adják át, s kéréseikkel, jelentéseikikel általában csak a minisztérium vezető tisztviselőiig jutottak el. Szinte megeleveníti előttünk ezt a világot a napló-író Saint-Simon herceg. amikor részletes leírást ad XIV. 'Lajos francia király 1690-es évekbeli fogadásairól: a nagykövetek csupa herceg, fényes történelmi név viselője az uralkodó körül forgolódnak, boldog aki velük néhány szót válthat. Közöttük is kitűnik az apostoli nuncius és a spanyol követ. A lengyel vagy a svéd. király követe már szerényen meghúzódik a fal mellett, a kisebb német fejedelemségek megbízottai pedig meghívót sem kapnak.A követek érkezése, távozása, bevonulása és kihallgatása jelentős politikai esemény, s a követ pompája lu-alko-dójának tekintélyét is növeU. A császári követ például hatlovas aranyozott hintón, libériás szolgahaddal és 150 lovas kísérővel vonult be Isztanübuiba, a menet élén török lovassággal, hátul gyalogosokkal. Az ünnepi menet elrendezése egy egész napba tellett.A diplomaták küldetése ekkor már korántsem szorítkozik az alkalmi tárgyalásokra, a békefeltételek, vagy a hadüzenet átadására. Rendszeres jelentéseket küldenek az állomáshelyükül szolgáló ország politikai -viszonyairól, gazdasági és katonai helyzetéről, a nemzetközi életben elfoglalt helyéről. Gyakran szólnak udvari pletykák-róa. az előkelő társadalmi körök botrányairól; ezeket hasznos volt tudni, szívesen is olvasták őket. A fő -követelmény mégis az volt, hogy a követ elemezze a gazdasági viszonyokat, vázolja a politikai helyzetet ala-kító tényezőket, felmérje az egymással szembenálló pártok erejét, a közponü hatalom súlyát és lehetőségeit, s általát>an minden olyan tényezőt, mely a jelen alakulásában és a jövő formálásában lényeges lehet. A havonta, majd a 18. században már kéthetente rendszeresen küldött jelentésekből tájékozódtak azután odahaza, s eszerint igazították a külpolitikát.A követségek tehát igen hamar hírszerző központtá válnak. A követ nagy társadalmi életet él és többnyire érti a módját, hogyan vonja saját országa érdekkörébe, sőt szolgálatába a főméltóságokat, főhivatalnokokat, magasrangú katonákat, akik a társasági csevegés közben nem egyszer fontos híreket fecsegnek ki, véletlenül vagy éppen szándékosan. Különböző előnyök nyújtásával, bizonyos külpoUükai leheu tőségek megcsillogtatásával az ügyes követ szinte pártot szervez maga köré, s így aktív tényezőjévé válik az idegen ország politikai életének. Az 1800-as évek elején például a császári udvarban valóságos velencei párt alakult ki, mely a városállannmal való együttműködésben látta a jöívöt, s feladatának tartotta, hogy az ellenpárt minden lépéséről tudósítsa a köwetet. E párt feje nem kisebb ember volt, mint a birodalmi tanács elnöke, de ide tartozott a császár első titkára is.