Természetbúvár 1996. (nem teljes évfolyam) [antikvár]

A: szarvas kimerülten fekszik a réten. Körülötte messzire nyúló, fnss, hívogató futenger. De a hatalmas agancsú állat csak a ve-___ k télytársak jelzéseire figyel. Amikor valamelyik közelit hozzá, nehézkesen lábra áll, hosszadalmas eröbemutatásba kezd, amely végül is a betolakodóval szembeni nyílt agresszióba torkoUik. Az ellenfél rövid harc után sebesülten elmenekül. Több ezer kilométernyi távolságra hatalmas oroszlán cserkész be egy hiénái. Abban a pillanatban, amikor a hiéna figyelme lankadni látszik, a nagymacska a torkának ugrik, s gyors harapással földre kényszeríti. Két véres jelenet, két nyíltan erőszakos cselekedet, s e tettek mögött olyan indíttatás - a túlélésért való küzdelem - húzódik meg, amely minden állat génörökségében mélyen gyökerezik. Az állatok minden megnyilvánulásának az a hajtóereje, hogy utódaiknak a léte biztosítva legyen. Ehhez táplálékra, vízre, búvóhelyre, párra, illetve egy állatközösség uralkodó helyére van szükségük. A természet szigorú: mindezekért harcolni kell, mert egyetlen egyed sem olyan szívélyes, hogy maga elé engedi a másikat. Régebben az agresszív viselkedésformát az állatvilág- ban is elvetendőnek mondták, s kizárólag a szelíd alkalmazkodás volt elfogadható. Ezt a felfogást változtatta meg Konr^ Lx>renznék az agresszióról írt könyve, amelyben a Nobel-díjas tudós kimondta, hogy az etológia (viselkedéstan) tükrében a harcoknak értelmük van. Ezek segítségével egy állat a fajtársát valamilyen erőforrás közeléből igyekszik eltávolítani. A természetben gyakran csak ritualizált, ártalmatlan ceremónia a fegyverek, az erő és az elszántság fitogtatása. De a vetélytárs előtt előbb-utóbb minden állat válaszút elé kerül: harcba bocsátkozik-e vele, vagy kitér előle? Mindez a megvédendő „értéktől", a harc árától és az ellenfél viselkedésétől függ. Az agressziót, a harcot megelőzően minden egyed látványos erődemonstrációval próbálja elriasztani a betolakodót, s csak akkor vállalja a valódi küzdelmet, ha az elkerülhetetlenné válik. Olykor esély van véráldozat nélküli megegyezésre is. A terület megjelölése például a tulajdonjogra fígyel- A kócsagok a csőrükkel és rúgásokkal küzdenek A vadászterületükre tévedt hiénát elűzik a vadkutyák í^, .-rtr- 2 TERMÉSZETBÚVÁR mezteti a vetélytársakat. Ha a betolakodó továbbra is makacskodik, a fenyegetés tartalmasabbá válik, s bemutatásra kerülnek a fegyverek: szarvak, agancsok, csőrök, karmok, fogak. A ragadozóknál látszólag minden egyszerű. A cápák, a kígyók, a ragadozó madarak, a leopárdok vagy az oroszlánok hatásos fegyverekkel rendelkeznek, amelyek halálos támadásra alkalmasak. A növényevők azonban, a-melyek egyben zsákmányállatok, a legtöbbször csak az ellenfélként fellépő fajtársukkal vívott küzdelemben veszik hasznát fegyvertáruknak, nagy veszély esetén más eszközöket alkalmaznak. A zebrák például fogaikkal küzdenek meg egymással, ám a ragadozók ellen a patáikat vetik be. A jávorszarvasbikák hatalmas agancsaikkal vívják párviadalaikat, de a farkascsordát szintén borotvaéles patáikkal igyekeznek távol tartani. Q A fajtársak összecsapása eltér az életért vívott harctól. Amikor a lét forog veszélyben, minden eszköz megengedett, míg ha csak a terület védelméről van szó, meg kell bizonyosodni arról, hogy a harcnak van-e esélye. Ezt a súlyosabb sérülések elkerülése indokolja. Az erőviszonyok gyakran nem mérhetők fel az első pillantásra. Ilyenkor kölcsönös erőfitogtatással igyekeznek a másikat kikémlelni. A fenyegető bemutatók néha elegáns, ám vészt jósló táncba mennek át, amely titokzatos, de teljesen világos jelbeszéd a másik számára. Mi a célja ennek a pan-tomímjátéknak? Az állatok