Teológia 1991. november [antikvár]

„A hit engedelmességével az ember szabadon bízza önmagát Istenre." II. János Pál: Redemptoris Mater 13. kiüresítette önmagat Vajon meddig is tart a KARÁCSONY? A felelet — úgy tűnik — egyszerű. Valószínűen — mindannyiunk számára — évről-évre — két nap elteltével vége a karácsonynak. Azután jönnek újra a szürke hétköznapok. Talán csak a gyermekek, az iskolások számára jelent többet, kellemes egy-két hetet a „karácsonyi vakáció". De — ha jobban belegondolunk — a gyermek számára éppen úgy, mint a felnőttnek a szenteste és az éjféli mise után lassan elcsendesül az ünneplés, véget ér a karácsonyi öröm, a békés hangulat. Sajnos, nagy ünnepeink egyre kevésbé jelentősek életünkben. Mintha elfelejtettünk volna ünnepelni. Vajon a karácsonyra előkészítő ádvent hány ember számára valóban az ünnep felé vezető, lelket tisztító előkészületi időszak? S vajon a karácsonyt követő naptól kezdve hányan és hányan tompulnak el újra, jobb esetben (?) nem gondolnak egyébre, mint hogy kellemesen, vidáman „szilveszterezzenek". S azután karácsony nyolcadán, újév napján fáradtan s nem egyszer „kilúgozva" lépnek ki az utcára, hogy a hajnali sötétségben botorkálva keressék a „boldog újesztcndőt". Igen, egyre inkább elfeledjük, hogy mit és miként kell ünnepelnünk. Mintha önként feladtuk volna szívünk-lelkünk senldtől el nem rabolható jogát. Jogot arra, hogy valóban ünnepeljük a karácsonyt, hogy megérintse lelkünket, átjárja gondolatvilágunkat a karácsonyi misztérium. Hogy felemeljen, megörvendeztessen a gondolat: a Kisdedben elérkezett megváltásunk. Az ajándékokért lelkesedő gyermekek példája már nem elég hatékony, hogy tudatosítsuk: minden karácsonykor — újra és újra — Isten ajándéka érkezik hozzánk. Életünk — ezt szomorú, kínos tapasztalatok igazolják — karácsony előtt és után veszélyeztetett, mi több, keresztre vont élet. Oly világban élünk, ahol „otthon van" a szenvedés, betegség és halál, ahol nagyszámú ember éhezik, ahol sokan és sok helyütt még mindig üldözést szenvednek az igazságért, ahol kiűznek embereket otthonukból, hazájukból, ahol pusztít a terror és háború. Világunk tele van erőszakkal, katasztrófákkal, szörnyű betegségekkel. Vajon mindezt el tudjuk-e karácsonykor feledni? Talán a gyermekek, — de számos veszélyzónában azok sem. A szörnyűséges bajokat, problémákat még sorolhatnánk. De tegyük fel a nehéz kérdést mindez el kell, hogy feledtesse a karácsonyt, a karácsonyi ünneplést? A karácsony misztériumát és örömét? Nem, sőt ezek a szomorú, olykor megrázó tapasztalatok tárhatják fel előttünk karácsony titkát, vezethetnek el a megtestesülés misztériumának hittel való megközelítéséhez. Mert mindaz, aki a bibliai üzenetet megfontoltan átelmélkedi, aki karácsonyról szólva-hallva nem nosztalgikus gyermekkori álmokat kerget, aki kissé is belegondol: hogyan és miért lett az Isten Fia emberré, miért jött el az első karácsonykor világunkba, az előbb-utóbb felfedezi a karácsonyi üzenet bátorító, kihívó, figyelmeztető lényegét. Az már nemcsak a tehetetlen, mosolygó Kisdedet fogja látni, már nemcsak a meleget, biztonságot nyújtó betlehemi barlangistállóra gondol, hanem az egész bibliai üzenetre. Arra, melyből megtudja, hogy a Gyermeket hamarosan üldözik, néhány évtizedig „ismeretlenként" él egy szerény otthonban, majd kilép a világba és hirdeti, hogy elközelgett Isten országa. Önként vállalja a szenvedést, mivel így teljesíti az Atya akaratát. „Annak ellenére, hogy Isten Fia volt, a szenvedésből tanulta meg az engedelmességet és örök üdvösséget szerzett azoknak, akik engedelmeskednek neki" (Zsid 5,8-10). Még világosabban beszél Szent Pál a megtestesülés „miért"-jéről, azaz a karácsony titkáról, a közénk jött Istenember életútjáról: Krisztus ugyanis „isteni mivoltá-