Teológia 1988/2. [antikvár]

„Világunk számára nincs fontosabb a Lélekben való megújulás tanúságánál, amit a Szentlélek hoz létre a legkülönbözőbb viszonyok között" (VI. Pál pápa) XXIII. János pápa óta egyre természetesebbé vált, hogy Róma püspöke nem ritkán, hanem rendszeresen hivatalos útmutatást, ún. enciklikát tesz közzé. Ezen új jelenség oka bizonyára nemcsak az idö fölötti, azaz mindig egyformán fontos keresztény értékeknek a védelme — család, hitoktatás, munka, bűnbánat —, hanem a teoretikus tisztázás is. Ez utóbbi szándék megnyilvánulhat úgy is, hogy ráirányítja a figyelmet egy-egy régi katolikus hit- és kultuszérték „leporolására", de úgy is, hogy az új jelenségek zuhatagában pusztán a hagyományos katolikus tanítás megismétlésére törekszik. II. János Pál pápa 1986 Pünkösdjén a Szentlélekről, 1987 Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén Szűz Máriáról adott ki enciklikát, mindkétszer már a címben hangsúlyozva, hogy az illető Személyeknek az egyház életében betöltött szerepéről akar elmélkedni. A pneumatológia és a mariológia az utóbbi esztendőkben valóban a teológiai vizsgálódás, sőt a vitatkozás központjába került Az is aktualitásukat domborítja ki, hogy a többi keresztény felekezet is e tematikák felé fordult, s igy a probléma-tisztázásoknak óhatatlanul ökumenikus kicsengése is van. Walter Kasper írja, hogy a II. Vatikáni zsinat utáni teológia, miközben állandóan, szinte jelszószerűen krisztocenthkus mivoltát hangoztatta, egyre inkább a trinitárius kérdések felé fordult, hiszen a Krisztus-központú teológia csak igy nyerhetett igazi támasztékot. Jézus a Szentlélek által kaf}csolódott az emberi történelemhez, s ezzel mintegy megjelentette az időben az Ő örök, idő nélküli kapcsolódását az Atyához, ugyancsak a Szentlélek által. Isten közeledésének az ember felé mindig szenthárom-ságos struktúrája van, s így Jézust legmélyebben úgy lehet megragadni, mint aki a trinitárius teológia „történeti exegézise". A Szentlélek kiléte és működése tehát sohasem hagyható figyelmen kivül, ha tudatosan akarunk Megváltónk nyomába szegődni, hogy eljussunk az Atyához. Jelen számunk írásainak többsége a Szentlélekről szól, megkísérelvén megvilágítani a tHarmadik Isteni Személy belső viszonyát Krisztussal, az üdvtörténettel, az egyházzal és a keresztények kegyelmi életével. Majd mindegyik szerzőnél szinte kitapintható a végletes eszmék közötti—jó értelemben vett — egyensúlyozás. Erre az írásos kinyilatkoztatás adatai nyújtanak példát, hiszen maga a Biblia is két hangsúlyos gondolattal közelíti meg Krisztus és a Lélek kapcsolatát: Egyrészt úgy mutatja be a Megváltót, mint aki a Lélek erejébe öltöztetett, hogy megvalósítsa az üdvösség művét; a szövegek másik csoportja a Szentlélekről mint Krisztus Lelkéről beszél. Ha az első nyomon indulunk el. Jézus meg váltói művének egyetemes érvényéhez jutunk el, ám a túlhangsúlyozás az adopciánizmus veszélyével jár. A másik irányban gondolkodás a Lélekhez, mint Krisztus sugárzó erejéhez vezet, de itt is van veszély: a Szentlelket személytelen erőként fölfogni. Csak a mindkét irányt szemügyre vevő és a két végpont között egyensúlyozó gondolkodás eredményezhet szilárd katolikus látásmódot Ugyanilyen — nyugodtan mondhatjuk — izgalmas témaköröket ölel át a Szentlélek és az emberiség kapcsolatának a vizsgálata, kezdve a teremtéstörténeten, a Lélekkel fölruházott prófétákon át, a Szent Pál által olyan gyakran emlegetett „Lélek gyümöl-csel"-ig, ill. a karizmákig. E tekintetben is megtalálni a katolikusok között a túlzó álláspontokat. Egyfelől azt Is hallani, hogy Pünkösd a Lélek működésének az őstípusa, márpedig a Lélekkel eltelt apostolok egy szót sem szóltak a Szentlélekről, hanem kizárólag Krisztus föltámadását hirdették. A Lélek megerősítette őket és arra adott természettölötti megvilágositást, hogy a feltámadást helyesen. Isten üdvözítő szándéka szerint, az ószövetségi gyökereket kimutatva hirdessék, hatékony szavakkal. Tehát a Lélekről nem beszélni kell, hanem a Lélekkel eltelve Krisztushoz kapcsolódni. A másik véglet pedig azt hangoztatja, hogy a Szentlelket még igazában föl sem fedezte a katolikus teológia, s csak az utóbbi évtizedekben tett néhány lépést a karizmatikus mozgalmak kényszerítő erejének hatására. Jelen számunk cikkei nem 65