Bővebb ismertető
Részlet a könyvből:
"Rendfőnökké választásom előtt a Rendről való ismereteim kezdetben nagyrészt argentínai provinciámra korlátozódtak. Aztán sok évig tanítottam kánonjogot Rómában, domonkos egyetemünkön, az Angelicumon. Abban a kolostorban laktam, amelyik a rendfőnöki kúria székhelye. 1987-ben az akkori rendfőnök, Timothy Radcliffe kérésére procurator generális és a rendfőnöki tanács tagja lettem. Akkor találkoztam először a Renddel, hogy úgy mondjam, általános értelemben. Mint a kúria tagja, megerősítettem az egyes rendtartományok káptalanjainak aktáit, és különösen a kéréseikkel a kúriához forduló testvérek nehéz ügyeivel foglalkoztam. Egyesek különféle felmentéseket, mások engedélyeket kértek a Rendtől. Elmondhatom, hogy abban az időben sok boldogtalan testvérrel találkoztam a Rendben. A sok nehéz ügy mellett az az időszak még nagyobb megbecsülésre tanított a testvérek iránt. A Providence-i káptalan óta, ahol rendfőnök lettem, kilenc év telt el. Ennek az időnek kétharmad részét testvéreimmel töltöttem, a különböző rendtartományokat látogatva. Találkoztam fiatalokkal és öregekkel, kispapokkal és professzorokkal, plébániákon és egyetemeken dolgozó testvérekkel. Ezeknek az utazásoknak köszönhetően nagymértékben gazdagodott a rálátásom a Rendre. Mi az a bizonyos szimfónia? Érzékenységünk, jellemünk és a hirdetett Igéért való felelősségünk egysége. A legnagyobb örömet számomra a munkájukra készülő testvérekkel való találkozások jelentették. Nagyon sok örömet látok bennük és lelkesedést domonkos önazonosságuk keresésében. Világunk sokfélesége, a mindannyiunkban, az akár a testvérekben, akár a nővérekben, a Domonkos Család minden egyes tagjában meglévő korlátok ellenére nagyon gazdag.
Milyen kihívásokkal állnak szemben ma a domonkosok? A szó teológiai értelmében mely helyeken kell még jelen lenniük a domonkosoknak, és melyekről kell lemondaniuk?"
1963. augusztus 23-án született Zalaegerszegen. 1983-ban – másfél év katonai szolgálat után – elkezdi teológiai tanulmányait Pannonhalmán, ezek befejezését követően az ELTE magyar-francia szakos hallgatója.
Az 1990-es évektől kezd publikálni elsősorban esszéket, kritikákat és verseket; rendszeresen fordít francia költőket (René Char, Philippe Jaccottet, Lorand Gaspar, Edmond Jabès, Georges Perec). 1993-tól az újrainduló Pannonhalmi Szemle szerkesztője. Első kötete (Barlangrajz címmel) 1995-ben jelenik meg magyarul, majd három év múlva franciául. Ezt csak tizenegy év elteltével, 2006-ban, követi újabb verseskötet (A leghosszabb út). Közben két esszégyűjteményt (Kint és bent, 2005; Nyitott rítusok, 2008) publikál. Jó néhány írása foglalkozik a kortárs képzőművészet, színház, táncszínház kérdéseivel. 2003-tól a Pannonhalmi Bencés Főapátság kulturális igazgatója, az Arcus Temporum Pannonhalmi Művészeti Fesztivál elindítója. 2004-től a Bencés Kiadó ügyvezetője, a „Napjaink Teológiája” sorozat szerkesztője.
Díjai
Pulitzer-emlékdíj, amelyet a Pannonhalmi Szemle kapott „alkotóközösség” kategóriában (2001), Kodály Zoltán közművelési díj (2002), Radnóti Miklós-díj (2004), Zelk Zoltán-díj (2011), Artisjus Irodalmi Díj (2012), Déry Tibor-díj (2013)