Bővebb ismertető
Kis karácsony, skót karácsony
1. FEJEZET
Emma Sinclair úgy érezte, hogy pillanatnyilag egy varázspálcára lenne a leginkább szüksége. Igen, egy varázspálcára, amellyel egyszerűen eltüntethetné a decembert. Hogy végre beköszöntsön a január és vele egy új év. Meg talán egy új élet is a számára.
De talán mégsem. Mert ki tudja, mit hoz a jövő? Valószínűleg elég lenne, ha csak meg tudná állítani az időt. Hogy mindig december eleje legyen, hogy olyan egészségesnek hihesse magát, mint most, s az utóbbi hónapok szenvedéseit - mint egy rossz álmot - elfelejthesse.
Egyszeriben fojtogatóan szűknek találta a kis londoni lakást, úgyhogy gyorsan kinyitotta az ablakot, hadd jöjjön be a friss levegő. Mármint a hideg levegő. Az égboltot ugyanis sötét felhők borították el, amelyekből nagy valószínűséggel nem helyes kis puha hópelyhek, hanem kellemetlen, ónos eső fog esni. Vagy leszáll a fagyos köd, és ráül a városra. Mert így szokott történni. Ebben az időben London gyakran szörnyen szürke és vigasztalan.
Még épp csak beköszöntött a délután, de az utcán és a szemközti ház ablakaiban már égtek a fények. Mindenesetre nem a megszokott fények, mivel néhány ember már felállította a karácsonyfáját, és az üzletek kirakatai is ünnepi díszben csillogtak. A járdán valaki Mikulás-jelmezben szórólapokat osztogatott.
A járókelők vastag kabátba burkolózva siettek tovább, és a Mikulásra ügyet se vetve kinyitották az esernyőjüket, mert hirtelen nagy kövér cseppekben tényleg eleredt az eső. Sietnek haza, gondolta Emma. A szüleikhez, a gyerekeikhez, a családjukhoz Csak neki nincs senkije
De még mielőtt a magány és az önsajnálat érzése teljesen elhatalmasodott volna rajta, megszólalt a telefonja. Ez csak Sharon lehet!
- Szia! - vette fel nagy örömmel, látva a kijelzőn felvillanó ismerős számot. - Milyen az idő a napfényes Kaliforniában?
- Hát napfényes! - vágta rá nevetve a barátnője. - Bár a naptár decembert mutat, én úgy érzem, mintha csak tegnap lett volna a nyári esküvőm. Hogy van a jó öreg Anglia? Szürkén és fázósan?