Kincs örökre/A papa megnősül!/Egy éjszaka New Yorkban [antikvár]

1. FEJEZET Torié Sands fázott, mint egy vadászkutya a téli erdőben, ráadásul egyre jobban környékezte a félelem. Mit tegyen? - töprengett idegesen. Ragyogó napsütésben ért ki a sziklák közé, hogy az ott megbúvó barlangokban fölkeresse gyerekkorának helyszíneit. Nemsokára azonban úgy belefeledkezett az emlékekbe, hogy ki is ment a fejéből, milyen gyorsan meg tud itt változni az idő. A kis félszigetet már teljesen elvágta a dagály a szárazföldtől, s mindenre sűrű, áthatolhatatlan párafüggöny ereszkedett. A „halál ködének" hívták ezt régen az itteniek, jutott az eszébe. Amikor az apja még a Huntington családnál dolgozott Mivel a látótávolság szinte nullára csökkent, és az áramlás is visszafordult a tenger felé, nem mert a partot elöntő habokba gázolni. S hogy teljes legyen a kétségbeesése: egy hatalmas dörgés kíséretében az eső is rákezdett. Senkinek nem szólt arról, hová akar menni, és ahogy a telefonjára pillantott, meg kellett állapítania, hogy errefelé bizony nincs térerő. Mindegy, az éjszakát semmiképpen nem töltheti itt. Majdjól fölfal valami tengeri szörny, suhant át a fején a gyerekkori mondás. Újra végigfutott rajta a jeges borzongás - s bár idejövet nem találkozott egy árva lélekkel sem, segítségért kezdett kiáltozni. A partot csapkodó hullámok zúgásán kívül azonban semmi mást nem hallott. Keresztbe fonta a karját, hogy legalább így megvédje magát az egyre erősödő széltől, miközben mindjobban elfogta a rettegés. - Mrs. Marino? - hallott váratlanul egy mély férfihangot a part felől. - Maga az? Megkönnyebbülten lélegzett föl, de még így is eltartott egy ideig, amíg meg tudott szólalni. - Igen! - kiáltotta. - Itt vagyok kint a félszigeten. Hogy juthatok vissza a szárazföldre? - Maradjon ott! Mindjárt magáért megyek.