A boldogság kis postásai [antikvár]

Részlet a műből: Heintzke tanár úr mélyen meg volt győződve, hogy pedagógiai talentum tekintetében nincs párja az egész tartományban. Meggyőződése főleg abból táplálkozott, hogy fenti képességét addig ecsetelte embertársainak, amíg azok némiképp pilledten, de elismerésükről biztosították a jeles tanügyi férfiút. Népszerű ember volt, annyi szent, tudott az emberek nyelvén beszélni, és felettébb élvezte népszerűségét. Gyakran hangsúlyozta, mennyire szereti kis tanítványait. Wittgen igazgató úr ugyanis kizárólag alsó tagozatos osztályokat bízott rá. Azt azonban önmaga előtt is szerette eltitkolni, hogy általános emberszeretetéből néhány diákjának kevesebb jutott. Csak az átlagos diákokat kedvelte. - Bizonyos gyermekekhez különleges pedagógiai érzék kell - mondogatta ilyenkor. - Nos, Olivér, megkérhetlek, közöld édesapáddal, hogy beszélni szeretnék vele? - Nem, tanár úr. - A válasz vékony, szőke, lezser testtartású fiúcskától érkezett. Az előtte heverő füzeten ez állt: Olivér Londell, II. b.