Új látóhatár 1983. október 1. [antikvár]

Gombos Gyula hetvenéves Sztáray Zoltán Az igazságkereső -r-W. Boldogult Kovács Imrénk hiába írta a Látóhatár 1956. évi első számában, kijózanult a magyar emigráció: amikor 1958 nyarán New Yorkban partra vetett a sorsom, ezt nemigen láttam. Hogy józanodott, ahhoz már nem fért kétség, segített ebben akkor már a forradalom is. Józanodott, ismétlem, mert nem is tudom, létezhetik-e egyáltalán józan emigráció? Ügy gondolhatnánk, józan emigrációja csak józan, az emberi szabadságjogokat tisztelő országnak lehetne. Ám ez meg egészen értelmetlen gondolat, hiszen miért volna józan országnak emigrációja? Igyekezvén eligazodni az amerikai magyarsiág dzsungelébeni, csakhamar rájöttem, a józanodó emigrációnk mellett volt néhány olyan honfitársunk, akiknek nem kellett kijózanodniuk. Ilyen volt Gombos Gyula, akivel ekkor találkoztam először. Tudtam róla, mi több, a harmincas évek végén, a negyvenesek elején olvastam írásait a Magyar Ütban, a Magyar Életben. Jól emlékeztem színházi beszámolóira; előfordult, hogy egyik-másik darabot még kedvezményes diákjeggyel is csak akkor néztem meg, ha ő jót írt róla. Ezért nem láttam többek között Zilahy Lajos különben igen nagysikerű darabját, a Fatornyokat sem: Gombos a kiporciózott igcizsá-gok — s nem az igazság — kiosztásának tartotta. Gombos Gyula New Yorkban a csendes, szerény emberek közé tartozott. Ritkán és halkan szólt, ám ilyienkor nemcsak besziélt, Iha-nem mondott is valamit. Nem voltak világrengető tervei, s ha valald ilyesmikkel hozakodott elő, felvonta kissé bozontos szemöldökét, keskenyebbre fogta a száját, de nem csodálkozott: ekkor már egy évtizede ette a száműzetés néha még mindig keserű kenyerét. írásaival Amerikában akkor találkoztam először, amikor a jobb sorsra érdemes, de csakhamar kimúlt Kossuth Alapítványnál bábáskodtam a Szűk esztendők című könyve angol nyelvű változatának, a The Lean Years-nek kiadásánál. Nemcsak a kiadási költségek előteremtése okozott gondot, hanem a kézirat angol nyelvre való fordítása is. A kiadási költségek egy részét baráti kölcsönökből biztosítottuk, míg a jól-rosszul lefordított kézirat végleges formába való öntése titkárnőnkre, a korábban az egyik neves amerikai kiadóvállalatnál lektorként alkalmazott Virginia Prettymanra maradt. Tőle kapta Gombos Gyula talán élete egyik legnagyobb elismeré- 289