Bővebb ismertető
A HUSZADIK ÉVFOLYAM ELÉ
Hogyan tovább} A Nagyvilág ezzel a számával huszadik évfolyamába lép. Csaknem teljes két évtizede jelennek meg színes fedelű füzetei hónapról hónapra, s az olvasóknak egy széles rétege már annyira hozzájuk szokott, hogy nélkülük el sem tudná képzelni irodalmi életünket. E közel két évtized alatt sok minden változott a világban és a Nagyvilágban, de nem változott a folyóirat szerepének fontossága, tartalmának sokfélesége, közleményeinek igényessége, s úgy tapasztaljuk, népszerűségének ereje sem. Természetesen változott az idők folyamán maga a szerep és a feladat, hiszen a Nagyvilág indulásakor a magyar olvasó — nem a saját hibájából — súlyosan el volt maradva a korszerű világirodalmi tájékozódásban, manapság viszont könyvkiadás, folyóiratok, televízió, rádió, színházak egymással versenyezve igyekeznek olvasóik-nézőik érdeklődését a hazai termés mellett a világ minden részéből érkező művekkel és mondanivalókkal is felkelteni-kielégíteni. Ha a Nag5rvilág valamikor monopóliumot élvezhetett, ma igen kemény versenyben áll. De ha ezt tudjuk, s a versengésben megtaláljuk helyünket, már biztosítékot is szereztünk arra nézve, hogy a lap nem veszíti el jelentőségét, s ennek elsősorban abban kell megmutatkoznia, hogy minél frissebb és megbízhatóbb közvetítői legyünk mindazoknak a folyamatoknak, eseményeknek, újításoknak, amelyek az irodalmi életben napjainkban világszerte tapasztalhatók.
A Nagyvilág az évek folyamán kialakította arculatát, Idtaposta ösvényeit, felépítette hagyományát. Nyilvánvaló, hogy amit eddig sikerrel megvalósított, irányt szab ezutánra is. A huszadik évfolyam küszöbén nincs okunk elégedetlenkedni tulajdon tradícióinkkal, sem azon törni a fejünket, hogy szemléletünket és módszereinket mindenáron megújítsuk. Az újdonságot, úgy véljük, elsősorban a lap tartalmával, és nem szerkesztői leleménnyel kell elérnünk, noha ez utóbbit sem szabad lebecsülnünk. Másfelől: teljesen sosem lehetünk elégedettek azzal, amit nyújtani képesek vagyunk, s gyenge pontjainkat elsősorban nekünk, a lap szerkesztőinek kell számon tartanunk. Hogy a negatív felismerésekből pozitív eredmények születhessenek.
Nagyvilág. A folyóirat Vörösmartyt idéző címe kezdettől fogva kifejezte igényünket az egész világra. A fogalom — a világé — azonban maga is változó, s kultúrában, irodalomban sokáig Európát jelentette, az Egyesült Államokkal kiegészülve. A Nagyvilág programszerűen szembefordult ezzel a felfogással, éppúgy, mint azzal a másikkal is, amely egy időben az élő nyugati kultúrát igyekezett kiszorítani szemhatárunkból. De a programot nem sikerült mindig maradéktalanul megvalósítani. Méltán vetik szemünkre még ma is, hogy noha nem csekély teret szentelünk a Szovjetunió és a népi demokráciák irodalmának, olykor nehezebben — és nagyobb késéssel — vesszük észre szomszédaink eredményeit, mint a tőlünk földrajzilag és érzületileg távolabb eső országokéit. Arra is kezdettől fogva törekedtünk, hogy az Európán kívüli világ kellőképp képviselve legyen hasábjainkon, s mégis nem
John Updike az egyik legnagyobb valaha élt regényíró (ha nem a legnagyobb!), aki a Nobel-díj örök várományosaként végül soha nem kapta meg a legnagyobb irodalmi elismerést…
Ez persze sokkal inkább minősíti a díjat odaítélő bizottságot, mint Updike-ot.
Több, mint két tucat regényt írt, több száz novellát, verseket, esszéket; főműve (talán…) a Nyúl-sorozat.
Öt mesés amerikai regény a világirodalom egyik legismertebb hősével, Harry Rabbit Angstrommal, a kosarasból lett nyárspolgárral, és egy egész kontinensnyi legendáriummal.
Két epizód is kiérdemelte a Pulitzer-díj at (Updike egyike annak a három írónak, aki kétszer is megkapta), a Rabbit is Rich (Nyúlháj) és a Rabbit at Rest (Nyúlszív).
Updike magyarországi sorsa finoman szólva is hányattatott. Az író a hatvanas években csak regényeit a „szocialista világképben” elhelyező előszóval jelenhetett meg, a Nyúlcipő, A farm, A kentaur inkább az Európa Zsebkönyvek olcsó könyvtári sorozatban hozzáférhető.
Egységes életműkiadásban még soha nem adták ki, aztán az elmúlt években el is tűnt a könyvesboltokból.
A 21. Század Kiadó most pótolja a hiányt, 2020-ig szerzői sorozatban publikálja egy tucat regényét.
Mindenekelőtt a csodás remekmű, a Nyúl-sorozat darabjait.
Aztán jön a többi, a Párok, az Így látja Roger, A terrorista és Az eastwicki boszorkányok.
József Attila (Budapest, Ferencváros, 1905. április 11. – Balatonszárszó, 1937. december 3.)
Huszadik századi posztumusz Kossuth- és Baumgarten-díjas magyar költő, a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja. Az élet kegyetlen volt vele, hisz félárva gyermekkora tele volt lemondással, brutalitással felnőttként szembesült a meg nem értéssel és öngyilkossága (tragikus balesete?) körül is találhatóak ellentmondások.
József Attila 1905. április 11-én született Budapesten, a Ferencvárosban. Apja Josifu Aron (1871-1937) szappanfőző munkás, anyja Pőcze Borbála (1875-1919) mosónő. József Attila hatodik gyermekként született, ekkor azonban már csak két nénje, Jolán és Eta élt. Apja 1908-ban elhagyta családját. A kisfiút a Gyermekvédő Liga 1910-ben parasztcsaládhoz adta nevelésre Öcsödre; 1912-ben tért vissza Budapestre. A Ferencvárosban szegény proletársorban éltek. Édesanyja rákban halt meg, ezután fia egész életét végigkíséri a fájdalom. Jolán férje, Makai Ödön lett az alig 14 éves fiú gyámja. 1920-ban Makóra került gimnáziumba, nyaranta munkát vállalt. 1922-ben öngyilkosságot kísérelt meg. Megismerkedett Juhász Gyulával, az ő segítségével és előszavával jelent meg első verskötete (Szépség koldusa). 1923-ban a Nyugat is közölte verseit. 1924-ben a szegedi egyetem magyar-francia szakára iratkozott be, innen azonban Tiszta szívvel c. verséért eltanácsolták. A költő ősszel a bécsi egyetemen hallgatott előadásokat; megismerkedett Németh Andorral, Kassák Lajossal, Hatvany Lajossal, Lukács Györggyel. 1926-27-ben Párizsban a Sorbonne előadásait hallgatta; tagja lett az anarchista-kommunista szövetségnek. 1927-ben hazatért Budapestre. 1928-ban kötött barátságot Illyés Gyulával. Rövid ideig a pesti egyetemre is járt. Kosztolányi Dezső segítő barátságát is élvezhette. 1928-tól szerelem fűzte a jómódú polgárcsaládból való Vágó Mártához, ám a lány hosszú angliai tanulmányútja eltávolította őket egymástól. 1930-ban belépett a Kommunisták Magyarországi Pártjába. Élettársával, Szántó Judittal nagy szegénységben éltek Judit kétkezi munkával keresett jövedelméből. 1932-ben Illyés Gyulával és Szimonidész Lajossal röpiratot írt a halálbüntetés ellen, szerkesztette a féllegális Valóság c. folyóiratot. Hatvany Lajos, később Hatvany Bertalan támogatta. 1931-ben a moszkvai Sarló és Kalapács szociálfasisztának bélyegezte; 1934-ben a moszkvai írókongresszusra nem hívták meg, "kihagyták" a kommunista mozgalomból, szociáldemokrata és liberális körökkel talált kapcsolatot, és antifasiszta egységfronttörekvéseket képviselt. 1935-ben pszichoanalitikus kezelője, Gyömrői Edit iránt támadt benne tragikus szerelem. 1936-ban végleg különvált Szántó Judittól, felújult kapcsolata Vágó Mártával.A Szép Szó egyik szerkesztője lett. A Baumgarten-alapítványból segélyt, majd jutalmat kapott (1935, 1936). Nagyon fáj (1936) c. kötete sem hozta meg a várt elismerést. 1937 tavaszán szerelmes lett Kozmutza Flórába. Még az év nyarán a Siesta szanatóriumba került; nov. 4-én nénjei vették magukhoz szárszói panziójukba. Dec. 3-án a szárszói állomáson tehervonat kerekei alá vetette magát. 1938-ban posztumusz Baumgarten-díjat kapott. Méltó elismerése is ekkor kezdődött. 1948-ban életművét Kossuth-díjjal tüntették ki.
Nemes Nagy Ágnes (Budapest, 1922. január 3. – Budapest, 1991. augusztus 23.) magyar költő, műfordító, esszéíró, pedagógus, a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja; Lengyel Balázs műkritikus első felesége.
Budapesten született 1922. január 3-án. Mindvégig eredeti nevén publikált. Budapesten élt. 1939-ben a Baár–Madas Református Leánylíceumban kitüntetéssel érettségizett. Ezt követően a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–latin–művészettörténet szakos hallgatója lett, s itt szerzett diplomát 1944-ben. Egyetemi éveiben munkakapcsolatba került Szerb Antallal és Halász Gáborral.
Diákkorától kezdve írt verseket, folyóiratokban 1945-től publikált. Első verseskötete 1946-ban jelent meg. 1946-ban lépett be a Magyar Írószövetségbe, később tagja volt a Magyar PEN Clubnak is. Ez évben alapította – férjével közösen – az Újhold című irodalmi folyóiratot, amely csak 1948 őszéig jelenhetett meg, de betiltása után mintegy emblémája lett a babitsi Nyugat eszmeiségét és minőségigényét vállaló írói-irodalmi törekvéseknek. 1947-1948 augusztusa között ösztöndíjjal – a magyar tudomány és művészet, az irodalom nagyjaival együtt, mint Pilinszky János, Károlyi Amy, Ottlik Géza vagy Weöres Sándor – a Római Magyar Akadémián, illetve Párizsban tartózkodott tanulmányúton, mintegy a háború szörnyűségeit feldolgozandó.
Elsősorban francia és német nyelvű műveket fordított (így Corneille, Racine, Molière drámáit, Victor Hugo, Saint-John Perse verseit, Rilke és Bertolt Brecht műveit), de antológiákban számos más nyelvből is készült fordítása megjelent. 1946-tól a Köznevelés című pedagógiai folyóirat munkatársa volt, 1954-1958 között pedig a budapesti Petőfi Sándor Gimnázium tanára. 1958-tól szabadfoglalkozású író.
A költői életmű terjedelmét és a kötetek számát tekintve keveset publikált. További új verseit az 1967-es Napfordulóban, majd pedig három gyűjteményes kötetének egy-egy új ciklusában adta közre. Ebben az időszakban írta (sokak által főművének tartott) versciklusát az "Ekhnáton jegyzeteiből"-t.
Költői munkája mellett a magyar esszéirodalom kimagasló művelője volt. 1975-től kezdődően több kötetben publikálta esszéit, verselemzéseit és a vele készült interjúkat. Önálló kötetet szentelt Babits Mihály költői portréjának. Műelemzései, a költészet rendeltetéséről, a vers belső természetéről szóló írásai a szakszerűség és az érzékletes, sőt élvezetes eleven szemléletesség példái, a tárgyszerűség és személyesség finom ötvözetének mintái.
Az 1970-es, 1980-as években mértékadó és meghatározó személyisége lett a magyar irodalmi életnek. Kapcsolatot tartott a magyar irodalmi emigráció számos jeles tagjával is. Több ízben képviselte hazája irodalmát külföldi felolvasóesteken és nemzetközi írótalálkozókon, 1979-ben pedig 4 hónapot töltött Iowában, az egyetem nemzetközi írótáborában.
1986-ban Lengyel Balázzsal közösen – évkönyv formában – újraindították az Újholdat Újhold Évkönyv címen. A 12 kötet arról tanúskodik, hogy Nemes Nagy Ágnes az Újhold-eszme megvalósítását életműve részének tekintette.
Élete utolsó évében meghívott alapító tagja lett az MTA-n belül szerveződő Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának.
1998-ban posztumusz megkapta Izrael állam Világ Igaza-kitüntetését, Lengyel Balázzsal együtt, mert a Holokauszt idején zsidókat mentettek.1998-ban a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány Nemes Nagy Ágnes-emlékdíjat alapított a magyar esszéirodalom legjobbjainak elismerésére. A díjat először 1999-ben ítélték oda három személynek.1999-ben, a budapesti Petőfi Sándor Gimnázium falán helyezték el bronzból készült emléktábláját, szobrászművész alkotását.2001-ben Budapest XII. kerületének önkormányzata, a Magyar Írószövetség és a Széchenyi Művészeti Akadémia emléktáblát állíttatott a költő egykori lakóhelyén, a Királyhágó utca 2. szám alatti ház falán.
1931-ben született Budapesten. Angol–magyar szakot végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, majd négy évig a Szépirodalmi Könyvkiadó lektora volt.
Csernus Tibor híres Három lektor című festményén ő ül Domokos Mátyás jobbján – a másik oldalon Réz Pál. 1958-ban egy politikai tisztogatás során elbocsátották, hat évig nem tudott elhelyezkedni. Műfordításból, kritikákból és irodalmi aprómunkákból élt. 1964-ben a The New Hungarian Quarterly című, angol nyelvű folyóirat irodalmi szerkesztője lett, majd a rendszerváltozástól visszavonulásáig, 2005-ig a lap főszerkesztője volt.
Számos regényt, novelláskötetet fordított angolból és németből, antológiákat szerkesztett magyarul az angol és amerikai, angolul a magyar irodalomból. Osztrák–magyar kultúrtörténetet és műfordítást oktatott egy amerikai egyetemen. Nyolcvannál több színművet fordított, ezeknek több mint felét országszerte játszották, nem egy ma is műsoron van.
Díjai
Déry-díj (1999), a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje (2006), Szépíró Díj (2010)