Budapesti Jelenlét 1999. nyár-ősz [antikvár]

lili: msi Intenzív jelenlét ,Ös-Lélegzet"-szövegek a hetvenes évekből Rehabilitálni azokat az 1948 előtt már ismert, publikált írókat kell, akiket a bolsevik diktatúra alatt - egy ideig vagy végig - betiltottak vagy méltatlanul támadtak. És csak őket lehet. Akik azonban el sem indulhattak az irodalmi nyilvánosság előtt pályájukon, azokat még rehabilitálni sem lehet. Weöres Sándor és az újhol-dasok 1948-56 között, majd 1958-tól a hatvanas évek közepéig nem publikálhattak. Okét lehetett és kellett rehabilitálni. Hamvas Béla írásai mintegy négy évtizedig -1948-tól 1968-ban bekövetkezett halála után is még vagy húsz éven keresztül - nem jelenhettek meg. Öt lehetett és kellett csak igazán rehabilitálni. A Szép Siónál indult Mándy Stefánia verseit 1948-tól a 80-as évekig egyáltalában nem, a 80-as években is csak szórványosan közölték Magyarországon. Ennek oka -amint Báthori Csaba írja hogy „soha nem volt hajlandó olyan külső illeszkedésre, amely mondandóit pontatlan ideológiai szférába terelhette volna". Itt olvasható szürrealista poeme en prose-a hozzávetőleg akkor íródott, amikor Párizsban a Magyar Műhely kiadta a kés a kéz a hal c. verseskötetét, amelyből csak igen kevés példány került be Magyarországra, és egyetlen sor recenzió sem jelenhetett meg róla. Néhány évvel korábban Jelenkor szerkesztője ezekkel a szavakkal küldte vissza verseit: „Tudhatja, mi a sorsa az igazi szürrealista költészetnek Magyarországon " Idehaza valóban csak 1992-ben jelent meg a Lélegzet Könyvek első darabjaként Az ellopott történelem című, válogatott verseinek IRAT-díjjal jutalmazott gyűjteménye. Az írószövetségből 1951-ben kizárt Mándy Stefániát 1990-ben 1000. tagként vették vissza. 1994-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét. Az utókor ítéli majd meg, hogy megtörtént-e már valódi rehabilitációja. Akik pedig lényegében el sem kezdhették írói pályájukat a cenzúra miatt, azokat csak felfedezni lehetett és kellett, lehet és kell. Ellenük nem születtek - fejük köré mártírglóriát is vonó - párthatározatok, és fŐideológusok sem döngölték agyagba őket. Késleltetve és fanyalgó szocreál kritikai kórus kíséretében sem adták ki könyveiket, ahogy számos kiváló fiatalabb írónak, költőnek. Mivel 1948 előtt még nem voltak publikáló szerzők - esetleg csak akkortájt vagy később születtek -, és nem akadt valamilyen befolyásos vagy tekintélyes irodalmi pártfogójuk, a nyolcvanas évek második feléig idehaza jószerével el sem kezdődhetett írói pályájuk. Őket közölni és értékelni kell, és - a lehetetlent kísértve -egyszerre olvasni őket harminc évvel ezelőtti és mai szemmel. Jó néhány ilyen írót a Lélegzet antológiái és könyvsorozata fedezett fel a nagyközönség számára 1985-95 között. Az 1993-ban iíoraicíó'című drámakötetével 65 évesen debütáló Vöröss László 1976-ban íródott darabja, melynek első jeleneteit adom közre, egy polgárháború dúlta városban játszódik. A darab négy hősét a szerző az arab ABC első négy betűjével jelöli. Egyszerre utal ezzel egy konkrét helyszínre - Bejrútra - és arra, hogy ez a cselekmény „a 20. század utolsó negyedében" a világ számos más városában is megtörténhetne. Mint ahogyan a szai'ajevói és pristinai események a kilencvenes években számunkra is kísérteties aktualitást adnak a negyedszázaddal ezelőtt írt drámának.