Református Egyház 2005. június [antikvár]

Izgalmas kérdést feszeget a német homiletika egyik képviselője, akinek téziseit mutatja be egy - a mai német himiletikai irodalmat feldolgozó - hosszabb tanulmány. A tézis kiindulópontja, hogy az igehirdetés "tartalmát úgy kell közölnünk, hogy a hallgató együttgondolkodjon velünk", igehirdetőkkel. Vagy másképp fogalmazva: "A hallgató úgy hallgatja a prédikációt, hogy saját maga is prédikál". Ez a magától értetődőnek látszó tétel azonban több kérdést vet fel, és megértéséhez, helyes alkalmazásához mélyebben meg kell értenünk. "Retorikánk" nem lehet öncélú, vagy hogy úgy mondjam, "öncél". Vagyis nem merül ki abban a retorikánk szerepe, hogy szépen tudunk-e beszélni. A retorika "technikai eszköz", de nem bonthatja fel a forma és tartalom egységét, ám nélkülözhetetlen a szerepe, hogy "az igazság közlése lehetségessé váljék és realizálódhassék". "Isten autonómiája akkor győz, ha az emberi cselekvés mindenféle szinten le van állítva".