Pál apostol levele az efézusi gyülekezethez [antikvár]

Ebben a negyedévben Pál apostolnak az efézusbeliekhez írt levelét tanulmányozzuk, amelyet első római fogsága idején küldött a gyülekezetnek. A levélben kifejeződik a „pogányok apostolának" mély szeretete és törődése a tudatlanságból és bálványimádásból megtért hívő testvérei iránt. Írása elején azért ad hálát Istennek, hogy előre rendelkezett a megváltás minden részletéről, azok elhívásáról is, akik addig Öt nem ismerhették (1. fej.). Kifejezi örömét, hogy Krisztusban nincs többé válaszfal zsidó és pogány között, mindannyian ugyanannak az elhívásnak részesei, és annak az épületnek, „szent templomnak" az építőkövei, amely az Istentől adott szegletkőre épül (2. fej., 3. fej. első része). Ezek után azt a lelki alapvetést kívánja megerősíteni, amely Isten szeretetének megismerése és Krisztus bennük lakozása által szilárddá teheti hitüket (3. fej.). Levelei legvégén általában gyakorlati tanácsokat fogalmaz meg Pál apostol. Így van ez az Efézusi levél esetében is. A keresztény élet általános ismérvei után (4,1-5,21) először a házastársakhoz (5,22-33), majd a családokhoz (6,1-4), végül a rabszolgatartókhoz és rabszolgákhoz (6,5-9) szól. A gyakorlati tanácsok után a nagy küzdelemben való részvételünkről, ellenségünk hatalmáról ír, és azokról az eszközökről, amelyekről Isten gondoskodott számunkra a győzelem eléréséhez. Ezzel mintegy felvezet a csúcsra, ahol a beteljesedés reménységét láthatjuk meg: Isten „hatalmas ereje" által megállhatunk az „ördög minden ravaszságával szemben" (6,10-20). A tanulmány otthoni átvételéhez azt javasoljuk, hogy a soron következő egész szakaszt olvassuk el először, lehetőleg többször is, majd utána haladjunk a kérdések szerint, hogy összefüggésében lássuk az igei rész mondanivalóját. Isten áldja meg számunkra ezt a tanulmányt, hogy mi is „hatalmasan megerősödjünk az Ő Lelke által a belső emberben" (3,16).