Magyar Nyelvőr 1967. július-szeptember [antikvár]

magyar nyelvőr 91. ÉVFOLYAM * 1967. JÜLIUS — SZEPTEMBER * 3. SZÁM Finnugor rokonaink nyelvi műveltsége Minden jubileumi év seregszemlére késztet: így az októberi forradalomé is. Nyelvészeti folyóiratban, természetesen, önkéntelenül és óhatatlanul arra adódik a lehetó'ség, hogy szaktudományunk szemszögéből sorjáztassuk fel a számbaveendőket, azaz olyan számadást végezzünk, amely a nagy szociálispolitikai változásoknak egy bizonyos vetületét hozza elébünk. Ahogy egy csepp víz is magában hordozza annak a víztömegnek a kémiai és élettani sajátosságait, amelyből vétetett, úgy a nyelvi és nyelvészeti eredmények is haladási mutatóknak tekinthetők. Jogosnak és indokoltnak véljük tehát, hogy mi a magunk eredmény-seregszemléjét a nyelvészeti eredmények terére korlátozzuk, sőt azon belül még szűkebbre fogjuk: megemlékezésünk javát a Szovjetunió területén lakó kisebb-nagyobb uráH népeknek szenteljük. 1. Manapság nehéz magunkban elképzelnünk, milyen helyzetben élhettek az uráH népek: a votjákok, zűrjének, vogulok, osztjákok, cseremiszek, mordvinok és szamojédok a cári időkben. Érdekes, hogy a földjükön járt magyar kutatók nyelvrokonaink gazdasági helyzetéről sovány adatokkal szolgálnak, mintha a nagy cél — a nyelvi emlékek megmentése — elkápráztatta volna őket, és így a tudományos cél, hogy az utolsó órában mentsék a menthetőt a feledéstől, hályogot vont volna szociális látásuk elébe. Sőt, a cél még a szánalmat is feledtette, ezért írhatott Reguly Antal ilyforma ditirambikus lelkesedéssel a Szoszva menti vogulokról 1844-ben: ,,Itt az eke még nem barázdálja a földet, nem tenyésztenek marhát, nem esznek kenyeret, nem viselnek len vagy gyapjú öltözetet. Az ember itt csak a vadászatot és halászatot ismeri, csak e két forrását a szerzés és táplálkozásnak, állatok bőrével ruházkodik, a ló helyét az eb és iramszarvas pótolja, atyái isteneinek áldozik, és sajátsága teljes birtokában a természetnek nem fél, hanem egész fia: boldog gondtalan-ságában nem sejtve azon küzdelmet, mellyben a polgárosítás délibb testvéreit emészti, s melly őt is egykor elkerülhetetlenül be fogja olvasztani" (Reguly-Album 1850. LXXXV—VI). Noha Reguly Antal másutt így vall: „ . . . távol vagyok attól, hogy a természetes állapotnak elsőséget adjak a polgárisodás végtelen haladása felett" (XCI. lap), mégsem szánakozik nyomorúságos állapotán, e népnek, mely füstös faházban húzódik meg, iramszarvas földre vetett bőrén hál, vízben főtt meg szárított halat eszik folyvást és változatlan, só és kenyér nélkül, bár Reguly kifejtette, hogy ezt az anyagi ínséget közéjük vetődött 1 Magyar Nyelvőr