Magyar Nyelvőr 1964. január-március [antikvár]

MAGYAR NYELVŐR 88. ÉVFOLYAM * 1964. JANUÁR—MÁRCIUS * 1. SZÁM Nagy J. Béla nyolcvanéves Először mint nevelővel, leendő tanárok tanítójával iulálkoztam vele. A harmincas évek elején a huda'pesti egyetem tanárképző intézetében tartott számimkrn macjyar stílusgyakorlatokat és előadásokat a magyar nyelv és irodalom ta-nítá.sának módszertanáról. A stílusgyakorlatok természetesen csak címükben emlékeztettek Négyesy László híres egyetemi „önképzőkör"-ének szabad fórumára. (Az ősz professzor különben tanított még, szenvedélyes és szónokias hévvel, de írók nevelése helyett ,,Költői művek esztétikai fejtegetése" címen dörgő hangon szavalta kedves Petőfi-verseit, a katedrán ütögetve a ritmust.) Nagy J. Béla stílusgyakorlatain nem nevelődtek írók, nem vitatkoztunk ifjú zsenijelöltek műveiről, de ctkik hallgatták az előadást, fellengzős, szép szavak helyett világos tájékoztatást kaptak a gondolattól a helyes kifejezéshez vivő, sokszor csalókán kanyargós útról, s közben kalauzunk feltárta, előttünk a bebarangolt tájnak, a magyar nyelvnek egy-egy érdekes részletét, vonzó színeit, rejtett szépségeit és múltját : a lelkét. Nem sok hallgatójuk volt ezeknek a délutáni óráknak, s még kevesebb író nőtt ki e néhány év nemzedékéből, de ha megpróbálnám szá^nba venni őket, úgy érzem, hogy Nagy J. Bélától tanulták a szó értékének megbecsülését, a világos, tiszta, kifejezés tiszteletét, a nyelv izei iránti érzéket és a gazdagságában való elmélyedést. A diák a legérzékenyebb emberismerő és a legszigorúbb hírciló. Mennyivel nehezebb és felelősebb azonban annak a nevelőnek a dolga, aki a fiatal, leendő tanárok elé áll, hogy hivatásuk szeretetére és titkaira, mesterségük fogásaira oktassa őket, nemcsak fennkölt vagy tudákos elméletekkel, hanem saját emberségével, példájával, tapasztalatával és tudásával is. A fölényeskedő bírálatra oly hajlamos, emberi gyöngéket és fogyatkozásokat kegyetlen kárörömmel kigúnyoló fiataloknak gáncstalan embert kell látniuk tanárukban, példaképet, eszményt. Nagy J. Béla órcii a jiedagógus emberi és szakmai eszménykéjiét testesítették meg hallgatói előtt, tökéletes és vonzó egységben. Módszertani előadásáról készített jegyzeteimet sokat forgattam kezdő tanár koromban : tanácsot, ötleteket adtak munkámhoz. Azután megismertem tankönyveit is. Kitűnő mintái annak, hogyan lehet és kell az elriasztó hírű nyelvi ismereteket, a száraz nyelvtani szabályokat egyszerű^ világos, a lényegre sűríteH és mégis könnyed fogalmazásban adni. Sőt ezek' a könyvek^kedvet ébresztenek a diákokban játékos ötleteikkel, változatosságukbán szinte ^•szófqkoztató, észrevétlenül mégis elmélyedésre ösztönző, a munkát fo játék élvezetébeii feloldó gyakorlatokkal. ' , . I Megismertem csakhamar ezeknek a peáagóguserényekneh ^y'egyéni képességeken és a személyiség varázsán túlmulató mQ{iyarázqt(^'. Nac^ J. Béla kiváló elméleti művelője is volt a neveléstannak. Két évtizeden át szer^^dette a Magyar Pedagógiát, számos neveléstudományi tanulmánycifjelent meg,^M ezzel párhuza- 1 Magyar Nyelvőr