Forrás 2014. március [antikvár]

Tarján Tamás 6001 Kecskemét, Pf. 69 Kérdik a folyóirat szerkesztői, régi barátaim, mit jelentett, mit jelent számomra a Forrás? Indulásakor a lap azt jelentette: fiatal vagyok, fiatalok vagyunk. Hosszas szorongást követő 1969. tavaszi fellélegzésünk, huszadik életévünk része, öröme volt a Forrás márciusi első megjelenése. Évfolyamunk 1968 őszén kezdte egyetemi tanulmányait, mi, katonaköteles fiúk hónapokig bizonytalanságban, aggodalomban a csehszlovákiai események miatt. Világnézeti kamaszkorunk folytán sokan nehezen tájékozódtunk. Egy ideig órarendünk is fel-felborult, bizonyos előadásokat nem vettünk komolyan („Mire itt a vizsga, már masírozunk Prágába "). Bár legtöbbünk katonakönyve tartalmazta a „háborúban alkalmatlan, békeidőben szakszolgálatra alkalmas" bejegyzést, attól tartottunk, hogy ama szakszolgálat utolér minket. „Maguknak sincs könnyű próbarepülésük" - hümmögte egy szolidáris tanárunk, aki - életkoránál fogva - szintén bele-belenézett katonakönyvébe. Télen a kollokviumok (mindjárt hat) valamelyest megnyugvást hoztak, jómagam a tavasznak már azzal vágtam neki, hogy szakpármódosításra is kell készülnöm. Mivel a néprajz tanszék nem engedélyezte a háromszakosságot, a magyarorosz szakról magyar-néprajzra orientálódtam. Amikor neszét vettem, hogy új folyóirat indul, a Forrás, a hírt „magyaros" énem az ifjú bölcsész kulturális éhségével fogadta, a választásának helyességében nem teljesen biztos reménybeli néprajzos viszont a lap inkább sejtetett, mintsem beharangozott táji-történelmi kötődésére, szociológiai irányultságára volt kíváncsi. Az 1969. márciusi Forrással az irodalom tanulója, nem az olvasója lakott jól, s különösen nem a zöldfülű múlt- és valóságfelfedező. Viszonylag gyakorlott folyóirat-forgatóként (négy éve, másodikos gimnazista koromtól a hazai irodalmi sajtó valamennyi fontosabb termékét hónapról hónapra megvásároltam vagy vasárnap délelőttönként a központi Szabó Ervin Könyvtárban átnéztem) hökkent csodálkozással fogadtam a debütáló számot. Nemigen tudtam mit kezdeni (még fonákjáról sem) a szerkesztői koncepcióval, mely a folyóirat megjelenésének apropóját is adó tanácsköztársasági, ötvenedik évfordulós tematikába igyekezett beleágyazni (már a 12-14. oldalon) Hatvani Dániel Szomjúság című. Allén Ginsbergnek ajánlott, egyértelműen az Üvöltést mintául vevő, illetve kifordító, a szerzőtől szokatlan beat-költeményét {„Itt ülnek nemzedékem jól nevelt hősei, / ujjaik közt tartalék-vicceket morzsolgatva"). A lapszám szembetűnően jelentéktelen verseket, novellákat ömlesztett a jobbak mellé (melyek között Raffai Sarolta és Falu Tamás művei szomszédossá válhattak. A két nem-