Film-Színház-Muzsika 1978. (nem teljes évfolyam) [antikvár]

ílmszínház muzsikaPárbeszédEZOTTAL A SZERKESZTŐI ÜZENETEKRŐL1A címlapon: BALAZSOVITS LAJOSa Vígszínházban bemutatott Harold Pinter-mű. A gondnok egyik szereplője (Domonkos Sándor felv.)A hátsó borítón:SIMANDY JÓZSEF és PIHI KATALINa televízióban e héten bemutatott Otellóban (Komáromi Gábor felv.)A hét bemutatóibólJANUAR 9-15.film (5 én)Zsebpénz (francia), A hosszú út (román), A mi csen^s emberünk (NDK)színház' Nemzeti Színház: Shakespeare: Téli rege (12.), Szegedi Nemzeti Színház Kamaraszínháza: Shaw: Sosem lehet tudni (13.). Budapesti Gyermekszínhóz: Frank L. Baum: Óz, o nogy varázsló (14.). Thália Színház: (Mény István: Tóték (14.).MUZSIKAErkel Színház: André Chéníer (14); Zeneakadémia: a Budapesti Filharmó-nioi Társaság Zenekara, vez: Kórodi András, közr: Bálint Mária (9.), Ránki Dezső zongoraestje (10.). MAV Szimfonikusok, vez: Margittay Sándor, közr: a Budapesti Kórus (11.). Szabó Csilla zongoraestje (12.). a Mogyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara, vez: Pól Tamás, Kozr: Ránki Dezső (13.), Zempléni Koméi zongoroestje (14), Zeneakadémia Kisterem: Dukay Barnabás-Jeney Zoltán-Kocsis Zoltán-Sáry László-Vidovszky László: Hommage a Dohnányi, közr.: a KISZ Központi Művészegyüttes Űj Zenei Stúdiója (13.), Gyermán István hegedűestje, zongorán közr.: Bánky József (14.).A dialógust ezen a héten magáról a Párbeszéd "-rovatunkról kezdjük. Olvasóink több levélben írnak arról, hogy rrülyeruiek képzelik az ideális kapcsolatot a szerkesztőséggel. Természetesen ezt a kapcsolatot nem egyszerűen szerkesztői üzeneteink jelentik. A Film Színház Muzsika minden írása, közleménye ennek a kapcsolatnak a szolgálatában áll, a második oldalunkon a kiemelt, levélben megirt problémákra válaszolunk. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy ezek megfeleljenek az olvasói igényeknek. Éppen ezért örülünk azoknak a leveleknek, amelyek ehhez a kérdéshez szólnak hozzá. Különösen érdekes gondolatokat közöl velünk heti postánkban Mezei Teréz (5600 Békéscsaba, Ságvárí u. 16.), ezért hosszabban idézünk leveléből.? Szeretem a Párbeszéd" eltekintve a címétől című rovatot. Nagyon becsületesnek tartom, az olvasó iránti tiszteletnek, hogy közlik levéleinket és a válaszokat. Nagyon is szükség van az őszinte, kritikus és önkritikus kontaktus megteremtésére a szerkesztőség és az olvasók között. Méltányolom, hogy amennyiben az olvasónak van igaza egy-egy témában, úgy az igazat az olvasónak adja" a szerkesztő. Tehát nemcsak a dicsérő, elismerő, hanem a kritizáló, esetleg elmarasztaló dolgokat felvető levelekből is mernek" idézni. Azt is helyeslem, hogy a közérdeklődésre számot adó kérdéseket tartalmazó levelekből idéznek. Ez egyáltalán nem elhanyagolható szempont, hiszen a közönség véleményét vonatkozhat az akár a színházi, filmbemutatókra, a fcriíifeu-sok munkájára, a bérletrendszer problémájára, sőt még a fővárosi művészek vidékre történő szerződésére, és még sok egyéb kérdésre is általában olvashatjuk a Párbeszéd" című rovatban. Azért is foglalkozom ennyit ezzel a rovattal, mert meg szeretném említeni, hogy a Párbeszéd" szót helytelennek tartom. Az az érzésem, hogy nem tükrözi kellően, hogy tulajdonképpen ez a rovat hivatott az olvasó gondolataira reagálni. Tapasztalatom szerint a lapot nem rendszeresen olvasó elsiklik a Párbeszéd"-nél, nem olvassa el, vagyis a cím nem hívja fel kellően a figyelmét, hogyigenis érdemes elolvasni ezeket a sorokat."?ígéretet teszünk olvasónknak: megfontoljuk javaslatát. Nem gondoljuk azonban azt, hogy mindenki any-nyira elégedett, mint Mezei Teréz. Magunk sem vagyunk azok. Kászonyi János budapesti olvasónk például így ír erről:?Nem firtatom, hogy miért más a véleményem, mint a lap kritikusának. Igazuk van abban, hogy ahányan néznek egy szinházi előadást vagy filmet, annyi vélemény alakulhat ki. Csak a szerkesztőség iránti tisztelettel kérdezem, hogy közölnének-e olyan kritikát is, amit például olvasó küld be? És közölnék-e akkor is, ha más véleményt tükröz, mirU ami a lapban megjelent?"?Olvasónk iránti tisztelettel válaszoljuk: minden megalapozott és jó írásnak helyt adunk. Azt természetesen ne kívánja tőlünk, hogy színházi és filmkritikáinkat olvasólevelekkel helyettesítsük, de Párbeszéd" rovatunkban vagy akár más helyen is mindig szívesen közlünk ellenvéleményt.?Hónapokon át kaptuk azokat a leveleket, amelyekben olvasóink lapunk és elsősorban színes oldalaink technikai színvonalát sérelmezték. Az utóbbi időben csak jeleztük: nem kívánunk ígérgetni, hiszen ezek a technikai kérdések bármennyire is igyekezett a szerkesztőség, hogy formájában is megfeleld színvonalú lapot biztosítson olvasóinknak , nem a mi hatáskörünkbe tartoztak. Nem tartoznak ezután sem, legfeljebb any-nyíban, hogy kéréseinknek megfelelően intézkedés történt: a Film Színház Muzsikát az Athenaeum nyomda Ú1abb gépsora készíti a jövől>en. Reméljük, olvasóink közmegelégedésére.?Gyors válasz Kiss Jánosnak (3384 Kisköre: a Lila ákácot Keré-nyi Imre rendezésében Uri Isti'án, Szilvási Annamária, Greguss Zoltán. Tolnay Klári és Márkus László főszereplésével 1968. március 16-án mutatta be a Madách Kamaraszínház.TófékAz Orkény-dráma Thólia szinháibeli iról mondjalelujitosarol m( a tűzdtóporancsnókat játszó NAGY ATTIU:Az első olyan eset oz életemben, amikor az emlékezet határain belül kerül sor arra, hogy újra játsszak egy szerepet. Számomra a próbafolyamat kezdeti szakasza roll a legnehezebb, mert egykori partnereim - Latlnonls Zoltán, Somogyvári Rudolf - hangjo még visz-szocsengett fgy riemcsak színészi, de emberi próbatétel is volt újra felvenni Tót Lajos tazoltóporancsnok öllSzékél, szervilis jellemét, Snmagót tragédiába, oz Őrnagyot végletekbe sodró lényét.Érdekes, színes ember az Őrnagy -Horsányi Gábor játssza most Tóték figyelme benne összpontosul. Hiszem, hogy az Őrnagy és Tót egy ember két vetülete. Az egyik a parancsoló, a kí-vánságok, a gondolatok kitalálását, teljesítését mindenkor elváró -, a másik az állandó kiszolgáló, az elvárások végrehajtója. Tóték egy halvány reményért fizetik az óriási áldozatot, ássák magukat egyre mélyebben, már-már komikusan a tragédióba. Az Őrnagy és Tót között talán oz a legnagyobb különbség, hogy Tót az Őrnagynál hamarabb veszi észre, hogy közeledik a tűrőképesség határa. Már elérkeztem oda, hogy új partnereim hangja hozzám szól, elmélyülésre késztetve. A szituációkat újra felfedezem, és megengedhetem magamnak azt a luzust, hogy a darab, a szerep korábbi ísmeretélien újabb és újabb apró árnyalattal foglalkozzam, csiszoljam oz egyszer már birtokomba vett szerepet.