Múlt és Jövő 2001/2. [antikvár]

susan sontao beszede jeruzsAlem-díj átvétele alkalmából SuJan Sontag bcézede a Jeruzddlem-dCj áti^étele aikaLmdbóL a JcruzdáLemi Nemzetközi Könyvvájáron M. 2001. máiiu 9-én . i, írók a szavak teremtményei vagyunk. A szavaknak értelme van. A szavak irányt mutatnak, nyilak, amelyek a valóság elevenjébe fúródnak. iVIi-nél csodálatosabbak és általánosabbak a szavak, annál inkább hasonlítanak szobákra vagy alagutak-ra: kitárulhatnak vagy beomolhatnak, lassan betöltheti őket valami rossz szag. Gyakran olyan szobákra emlékeztetnek bennünket, ahol szívesen időznénk, vagy amelyről azt gondoljuk, hogy már jártunk ott. Ám lehetnek olyan helyek, ahol elveszítjük a megtelepedés képességét és az ott lakás művészetét. Bedeszkázzuk, feladjuk, bezárjuk szellemi és lelki céljaink olyan építményeit, ahol már nem tudunk megtelepedni. Mit értünk példáu a „béke" szó alatt? Azt, hogy nincs viszály? Felejtésre és megbocsátásra gondolunk vagy kimerültségre, kifáradásra, az elapadt gyűlöletre? Nekem úgy tűnik, a legtöbb ember számára a „béke" győzelmet jelent - aMját oldaluk győzelmét. Számukra ez a béke, míg a másik oldalon állóknak a béke egyszerűen vereséget jelent. Ha az az elképzelés válik gyakorlattá, miszerint a béke egy elfogadhatatlan patthelyzet, mikor megtagadnak jogos követeléseket, akkor a „béke utáni" korban találjuk magunkat, amikor ha nem is minden eszközzel, de háborúra készülünk és a békefelhívásokat - bár nem szemfényvesztésnek -, de idő előttinek érezzük majd. A béke olyan hellyé vált, amelyről nem tudjuk, hogyan lakjuk be. Újra meg kell telepednünk benne, újra magunkévá kell tenni azt. % ]Vüt jelent a szó: „tisztesség"? A tisztesség az egyéni morálnak egy olyan egyedülálló kívánalma, amely úgy tűnik, hogy egy valaha volt messzi időhöz kötődik. Am az a szokásunk, hogy megtiszteltetésben részesítjük egymást - vagyis hogy jó színben tüntessük fel magunkat és másokat - mindmáig lé- tezik. Díjak adományozása nem más, mint egy közösnek ítélt érték megerősítése. Ha elfogadjuk a díjat, egy pillanatig azt is gondolhatjuk, hogy megérdemeljük. Ám a legtöbbeknek azt kellene mondania - minden alázattal -, hogy ő az, aki méltatlan erre. Egy felajánlott díj visszautasítása faragatlanságnak, képmutatásnak tűnik. Azok személye, akiket a korábbi években kitüntetésre méltattak, megsokszorozza egy-egy díj értékét, az azzal járó megtiszteltetést. Ebből a szempontból értékelve a vitatható elnevezésű Jeruzsálem-díjat, azt mondhatjuk, hogy annak aránylag rövid története alatt a XX. század második felének néhány legjobb írója részesülhetett e megtiszteltetésben. Bár nyilvánvalóan egy irodalmi díjról van szó, neve mégsem Jeruzsálemi Irodalmi Díj, hanem Jeruzsálem Díj az Egyén Szabadságáért a Társadalomban. Azok az írók, akik megkapták ezt a díjat valóban tudják, hogy a világirodalom spirituális önelégültség, hiúság, öngratuláció - vagy azzá válhat? A világirodalom elvek, törekvések, elkötelezettségek plurális rendszere. Az irodalom etikai feladata részben éppen ennek a sokféleségnek értékké emelése. Hasonlóan minden emberi tevékenységhez természetesen az irodalomnak is határokon belül kell működnie (az egyetlen határtalan cselekvés halottnak lenni). Ám azok a határok, amelyeket a legtöbb ember meghúz, megfojtaná az irodalom szabadságát, hogy az legyen, ami lehetne minden találékonyságával, a képzelet arcátlanságával. Globális kultúrában élünk és a világ nyelveinek csodálatos és hatalmas sokaságában van egy globális nyelv is - az, amelyen én is beszélek és írok. Az angol nyelv lassan olyan szerepet kezd játszani, mint amilyet a latin tudhatott magáénak a középkori Európában - ám ezt világszinten és a föld országainak számbelileg hatalmas közösségeiben teszi.