kategória
szerző
cím
sorozat
kiadó
ISBN
évszám
ár
-
leírás
Előrendelhető
A mezők bármelyike illeszkedjen
A mezők mind illeszkedjen

Részletesen erről a termékről
Ács Péter művei
Babus Endre művei
Benke László művei
Benyó Pál művei
Bereczki Vilmos művei
Csonka Dénes művei
A szerzőről
Csurka István művei
Kétszeres József Attila-díjas író, dramaturg, politikus. 1934-ben született. Irodalmi munkásságát elsősorban drámaíróként folytatta.
A rendszerváltás idején aktívan részt vett a monori, illetve a lakiteleki találkozó munkájában, a Magyar Demokrata Fórum egyik alapítója volt. 1
993-ban kizárták az MDF-ből, ekkor megalapította a Magyar Igazság és Élet Pártját, amelynek haláláig elnöke volt. 1990–1994 között az MDF, majd 1998–2002 között a MIÉP színeiben országgyűlési képviselő volt. Csurka Péter újságíró fia és Csurka László színművész bátyja.
A szerzőről
Dalos György művei
Dalos György (1943-) Németországban élő magyar író és történész.

A Corvina Kiadónál megjelent könyvei:

Világ proletárjai, bocsássatok meg!

Viszlát, elvtársak! - A szocializmus végnapjai Kelet-Európában
A szerzőről
Demszky Gábor művei
Demszky Gábor portréját Magyar Bálint készítette.
Dr. Erdei Gyula művei
Éliás József művei
Eörsi István művei
Eőrsi István művei
Fehér Dániel művei
Fencsik Flóra művei
Fülöp Endre művei
Grawátsch Péter művei
Halda Alíz művei
Hosszú István művei
Janics Kálmán művei
Káli Lajos művei
Konrád György művei
A szerzőről
Kovács András művei
Szociológus, egyetemi tanár, tudományos tanácsadó.

Egyetemi diplomáját az ELTE Bölcsészkarának filozófia és történelem szakán szerezte 1971-ben. Doktori disszertációját 1973-ban védte meg ugyanott, szociológiából. 2001-ben az ELTÉ-n habilitált, 2006-tól az MTA doktora, 2008-tól egyetemi tanár a Közép-európai Egyetemen CEU). Az egyetem után könyvkiadó szerkesztőként dolgozott, és az ELTE filozófia szakán volt óraadó. 1977-től 1990-ig ellenzéki tevékenység és illegális publikációk miatt foglalkoztatási tilalom alatt állt, ezekben az években alkalmi munkákból élt. 1980 és 1984 között németországi, franciaországi, amerikai és holland egyetemeken illetve kutatóintézetekben dolgozott meghívott kutatóként. 1990-től 2002-ig az ELTE Szociológiai Intézetében tanított, majd az MTA Etnikai és Kisebbségkutató Intézetében lett tudományos főmunkatárs. 1997-től tanít a Közép-európai Egyetem Nacionalizmus Tanulmányok programjában, és az egyetem Zsidó Tanulmányok programjának tudományos igazgatója. Fontosabb publikációi az utóbbi évekből: - Zsidók a mai Magyarországon. (Szerk.) Múlt és Jövő Könyvkiadó, Budapest, 2002. - NATO, Neutrality and National Identity: the case of Austria and Hungary. (Ed. with R. Wodak) Böhlau Verlag, Wien – Köln – Weimar, 2003. - New Jewish Identities. (Ed. with Zvi Gitelman, Barry Kosmin) Central European University Press, Budapest, New York, 2003. - Jews and Jewry in contemporary Hungary: results of a sociological survey Institute for Jewish Policy Research, London 2004. - A kéznél lévő Idegen. Antiszemita előítéletek a rendszerváltozás utáni Magyarországon. POLGART Kiadó, Budapest 2005. - A Másik szeme. Zsidók és antiszemiták a háború utáni Magyarországon. Gondolat Kiadó, Budapest, 2008. - A Kádár-rendszer és a zsidók, Corvina Kiadó, Budapest, 2019.
Kövér László művei
Kubinyi Ferenc művei
Láng Ilona művei
Magyar Elemér művei
Molnár István művei
Nagy Erzsébet művei
Orosz István művei
Radnóti Sándor művei
Rikardó Dávid művei
Szabó Miklós művei
Szent-Iványi István művei
Tóth Károly Antal művei
Vass István művei
Zdenek Mlynár művei
Zuglói László művei
Bolti készlet  
Vélemény:
Minden jog fenntartva © 1999-2019 Líra Könyv Zrt.
A weblapon található információk közzétételéhez, másolásához a működtetők írásbeli beleegyezése szükséges.
Powered by ERBA 96. Minden jog fenntartva.
mobil nézet