Missziós Ifjúság 1936. szeptember-1937. június [antikvár]

missziós felderítő uton laz ecuadori kivárok közt Húsz napig tartó 300 kilométeres körútról tértem haza az Amazon vidékéről, ahol bizony nem egyszer forogtunk komoly életveszélyben. Hallgassák meg, milyen kalandokban volt részünk. Tulajdonképpen már az elindulás előtt megkezdődtek a nehézségeink. Szó sem lehetett ugyanis róla, hogy néhány jó markos benszülött nélkül induljak útnak, mert okvetlenül szükségem volt olyan kísérőkre, akik kiismerik magukat az Amazonas vízhálózatának szövevényes útvesztőjében, meg azután a csónak és a tutaj kezeléséhez is értenek. Igyekeztem néhány megfelelő kivaro férfit megnyerni útitársnak, de ezek sehogy sem voltak rábírhatók, hogy velem jöjjenek. Egyikük a kedvezőtlen évszakra, másikuk a járhatatlan utakra hivatkozott, a harmadik meg azt akarta elhitetni velem, hogy veszedelmes ellenség tanyázik azon a tájon. De voltak olyanok is, akik kibökték, hogy nem akarnak háborúba keveredni a peruiakkal. Vájjon ki beszélte tele a fejüket azzal a badarsággal, hogy háborús céljai vannak ennek az én felderítő utamnak? Mert ha nem mondták is ki mindnyájan nyíltan, semmi kétség sem lehetett aziránt, hogy ez volt az oka, hogy egyiküknek sem volt kedve vagy bátorsága velem jönni. Gyanujukat, úgy látszik, az a körülmény növelte nagyra, hogy a rendes hadseregnek .egy tisztje is velem jött erre az útra, már pedig a kivaro az indián fajnak éppen az a törzse, amely mindennél jobban irtózik a fegyelemtől és mindenfajta megkötöttségtől, következéskép a katonaságtól is. Eredményeket egyedül csak a jóság és az egyéni szabadság tiszteletbentartása által érhet el náluk az ember, tehát azzal a módszerrel, amelyre Don Bosco tanított bennünket. Látva, hogy a kivaro férfiakkal nem boldogulok, volt növendékeink közül válogattam össze néhány kivaro fiút. Valamelyes hasznukat mindenesetre fogom venni, mint segítőtársaknak is, arról nem is beszélve, hogy mint vallásos lelkű keresztény ifjak, élő illusz trációi lesznek majd az evangéliumnak, amelyet hirdetni szándékozom. Június 10-én útrakeltünk tehát. Társaságunk rajtam kívül az említett katonatisztből, ennek a^ legényéből és tíz kivaro ifjúból, állt. Útnak indulásunk előtt lelkes ovációban részesített bennünket .Mendez főterén az egyenlítővidéki városka jó lakossága. Délre járt az idő, mire eljutottunk az Upano folyó jobbparljára. Kis indiánjaink tölcsért formálva kezükből, igyekeztek túlharsogni a gyorsfolyású víz dübörgését, hogy összehívjanak néhány asszonyt, akik nem éppen messze tőlünk egy facsoport tövében kuporogtak. Az asszonyok visszakiabáltak: — Kik vagytok ? Hova mentek ? Aranykeresők vagytok-e vagy pedig varázslók ? Az emberiségnek e két fajtája ugyanis az, amelynek a nevével messzire el lehet kergetni a benszülötteket. Megnyugtattuk őket és amikor meghallották, hogy misszionárius is van a csoportban, szíves készséggel mutatták meg azt a helyet, ahol legkönnyebben át lehet gázolni a folyón. Ott egyébként éppen azzal foglalkozott néhány kivaro férfi, hogy tutajt üssön össze néhány fatörzsből. Bizony kezdetleges VIII. évfolyam. 1. szám. 1936 szeptember.