Kommentár 2006/1. [antikvár]

Részlet: "Eltelt másfél évtized. Amikor Magyarország szabad lett, jó néhányunk még az egyetemet sem kezdte el. Ahhoz azonban túl sokat éltünk, hogy ne emlékeznénk a másik világra. A szürke reménytelenség országára, a ritka külföldi utakra, a hatalomba belehülyült vezetőkre, a felfelé bodorított téeszelnök-frizurák világára, ahol annak kellett örülni, ha némelyik apparatcsik még nem múlt el negyven, akkor ő fiatal volt és reményteli. Emlékszünk a Lázár-Losonczi-Kádár-transzparensekre a tanácsház előtt, a csillagháborún való álságos aggódásra, a Szabad Európa recsegésére, a tehetetlenséget gerjesztő hírekre arról, hogy mi van Erdélyben, hogyan teszik tönkre a Dunát. Mindent összevéve a nyolcvanas évek borzalmas volt, és nem a hétfői adásszünet meg a csokis macisajt miatt. Egy reménytelen országban, ahol nem lehetett szabadon gondolkodni, beszélni, imádkozni, utazni és élni."