Bővebb ismertető
Németh Károly:
Teiresziász
A rakodópart alsó kövén ültél
Merengve felszín és mély titkain,
S a díszkövekbe burkolt lárma-házban
Ki bánta, hogy mi bánt, miféle kín?
Én itt vigyázok az alvilági zajban,
Egy mélyre süllyedt Bábel bugyrain,
Világtalan jós, vak jövőt belátó;
E zűrzavarból kezem - Fel, fel! - int.
Majd hű kutyám ha fölvezet a térre,
Hol korcs Keron mint cseles Oidipusz
A horgaskörmű dalos médiával
Verseng: hazudni könnyedén ki tud,
S a színesdalú Szfinx, a hímnős eblány,
Ha veszt is, nem hal meg bánatába,
Fölcsap az alkura, s nyitva áll az út:
Titkosított bűnök poliszába.
De jós szavam ledörgi ím e korcsot,
- Ki lát s nem látja mily fertőben él,
Hogy kinek házában él és kikkel él?
Hol násztáncot jár: egy pengeél. -
SS ti, népem jobbjai, megosztva álltok,
Hol vérzett a kő az áldozattól?
AMÍG E HÁZ NEM MIÉNK - visszhang felel,
Poéta, látnok itt h hasztalan szól?
Kétszeres József Attila-díjas író, dramaturg, politikus. 1934-ben született. Irodalmi munkásságát elsősorban drámaíróként folytatta.
A rendszerváltás idején aktívan részt vett a monori, illetve a lakiteleki találkozó munkájában, a Magyar Demokrata Fórum egyik alapítója volt. 1
993-ban kizárták az MDF-ből, ekkor megalapította a Magyar Igazság és Élet Pártját, amelynek haláláig elnöke volt. 1990–1994 között az MDF, majd 1998–2002 között a MIÉP színeiben országgyűlési képviselő volt. Csurka Péter újságíró fia és Csurka László színművész bátyja.