Bővebb ismertető
Vaksi esküvőjén azt hittük, ott pusztulunk. A pap hangja pont úgy visszhangzott a templom falai között, mint a hangosbeszélő egy vidéki vasútállomáson.
Na, ebből elég - határozta el magát Massimo. - Én lelépek.
Es kiment.
Simonéval váltottunk egy pillantást. Előbújt a csíkos oszlop mögül, ahol addig lapult, és Massimo után eredt.
- Szerintetek megsértődik Vaksi? - kérdeztem, mikor utolértem őket a templom előtt.
Simoné cigivel kínált minket.
Én nem dohányoztam. Massimónak pedig kedve nem volt hozzá. Vetettünk még egy pillantást az oltár előtt szobrozó barátunkra. Direkt az ő kedvéért jöttünk vissza. De azért mindennek van határa. És a pap bőven túllépett azon a határon.
- A lányt felismertétek? - kérdezte Simoné.
Sem én, se Massimo nem ismertük fel. Igaz ugyan, hogy vagy húsz éve nem jártunk arra, de úgy éreztük: egy ilyen nőre emlékeztünk volna kislánykorából is.
- A könyvárus lánya - közölte Simoné.
- A nagybajszáé?
- Ne már
- Vaksi mesélte nekem.
Lazítottunk egyet a nyakkendőn, és azon tűnődtünk, elhigy-gyük-e neki. Csendben bámultuk a tengert egy ideig. A parti sétány olyan volt, mintha sosem jöttünk volna el onnan, pont olyan, mint ahogy emlékeztem rá, mintha csak egy régi képeslap elevenedett volna meg. Ugyanazok a pasztellszínű házak,