Az amerikai birodalom története alulnézetben [antikvár]

ELŐSZÓ Az Egyesült Államok történetét nemzedékeken át úgy írták meg, mint a föld és őslakói hősies meghódítását, valamint a demokrácia folyamatos terjeszkedését határtól határig, óceántól óceánig. Ez a megközelítés abban az elképzelésben csúcsosodott ki, hogy a jelen nemzet, történelménél fogva, vagy talán isteni elrendelés folytán egyedülálló módon alkalmas arra, hogy az egész bolygó számára megalkossa a szabályokat, és szükség esetén be is tartassa azokat. Az amerikaiak és mások által hozott összes áldozatot ez a cél igazolta. Még az 1950-es években is, amikor az atom-, majd termonukleáris fegyverek már az egész civilizáció eltörlésével fenyegettek, a feddhetetlenség ezen elképzelése megingathatatlan maradt. Az amerikaiak igyekeztek jobbá, majdhogynem tökéletessé tenni a világot, még ha nem is jártak sikerrel. A vietnámi háború egy egész nemzedék felfogását megváltoztatta. Néhány, másként gondolkodó történész, pl. W.E.B. Du Bois már jóval korábban egy lényegesen sötétebb nemzeti sagát vázolt fel, de az ő hangjukat kevesen hallották meg. Aztán a birodalom nyilvánvaló válsága ráirányította a figyelmet a birodalom korábbi válságaira, belsőkre és külsőkre egyaránt, valamint arra, hogy mekkora árat kellett fizetni ezekért. Más történetet kezdtek mesélni: nem arról, hogy Amerika gonosz hely volna, vagy hogy az amerikaiak gonoszak volnának, hanem a birodalmat építő nemzet lelkében lakozó bajokról. Az 1960-as évektől kezdve sok tudós kezdett széles körben írni az indiánokról,* az afrikai-amerikaiakról, a dolgozó emberekről, a nőkről, a reformokért vívott diadalmas vagy kudarcos küzdelmekről, és azokról a vagyonokról, amelyeket a közösség kárára, sok elpazarolt dollár és élet árán szereztek. Ez a saga a belső birodalomról szólt, amely sok tekintetben előfutára volt az utána következő transzkontinentális birodalomnak. A birodalmat feltérképező tudósok közül senki nem testesítette meg jobban az igazmondó történészt és a politikai látnokot, mint a fiatal Howard Zinn professzor. Senkinek a gondolatai nem jutottak el több olvasóhoz az 1960-as évek társadalmi mozgalmainak visszaszorulását követő évtizedben, mint A magyar fordítás Zinn szóhasználatát követi, amely az adott kor és környezet nyelvhasználatához igazodik, így a rasszizmus nyelvi lenyomatát is számos esetben bemutatja. Ezért szerepel itt a ma használt amerikai őslakos helyett indián-, ezért fordul elő afrikai-amerikai vagy fekete helyett a (magyarul is) súlyosan sértőnek számító néger és nigger, és ezért bukkan fel a durván megbélyegző vágottszemü szó és a kevert fajú táncolás is. (A fordító.)