Uj Idők 1917. (nem teljes évfolyam) [antikvár]

Részlet a 26. számból: Most kél a nap Regény Irta: Csathó Kálmán Hihetetlenül jelentéktelennek és félszegnek érezte magát mindenki s a szobára egyszerre ünnepélyes csend borult, amelynek a megszakítását mindenki Vilmától várta, remélve, hogy valami "fővárosiast" fog mondani. De nagyot csalódtak, mert Vilma annyira nem emelkedett a helyzet magaslatára, hogy amint fölfedezett a zongora mellé húzódva egy szerényen sorára váró fiatalembert, megfeledkezve mindenkiről odalépett hozzá, arcán az őszinte öröm csillogásával a kezét nyújtotta neki és lelkendezve mondta: - Laci! Belcsúg Laci! Csakhogy már látom magát! Hát illik ez? Mióta itthon vagyok már és még csak tudomást sem vett rólam...