Bővebb ismertető
Kincs, ami nincs-és ami van
Véletlenül úgy adódott, hogy pont most, amikor ebben a lapszámunkban a hazai recitációs kérdések minden bizonnyal legjelentősebb szakértőjét, a ma már igencsak, fogalmazzak úgy, visszavonult életet élő Mravik Lászlót sikerült megszólaltatnia
szerkesztőkollégámnak (a beszélgetésben a visszavonulás okairól is szó esik), éppen akkor kaptam meg valaki (k) től - köszönet neki(k) érte - a kiváló művészettörténész talán világviszonylatban is egyedülálló munkáját, a Sacco di Budapest- Depredation of Hungary 1938-1949 című, 1998-ban angol nyelven kiadott, kereskedelmi forgalomba nem került, több mint negyvennégyezer tételt számláló hatalmas adatbázis! (amelynek emiatt, ahogyan az interjú ezen a téren igencsak tájékozott
szerzője fogalmaz, azt a néhány példányát, amelyik néha mégis felbukkan a nyilvános piacon, „aranyárban mérik- az antikváriusok"). A csaknem félezer oldalas kötetet lapozgatva - ami, bevallom, azóta rendes esti elfoglaltságom lett - valóban szó
szerint csodás képekkel, szobrokkal, textilekkel, ötvösremekekkel találkozhat az ember; csupa olyasmivel, amivel sajnos ma
csakis itt, ezeken az oldalakon lehet találkozni, pedig egykor a hazai köz- és még inkább magángyűjtemények ragyogó kincsei
voltak - most meg ki tudja, hol vannak. Jó részükről persze Mravik tudja; némelyikükkel találkozott is különböző oroszországi raktárakban. Mint ahogyan azokról is sokat tud, amelyek - szerencsére - ma is itt hon vannak, hiszen ő volt az egyik szervezője a Magyar Nemzeti Galéria 1981-es nagy sikerű Válogatás magyarországi magángyűjteményekből című kiállításának.
Most pedig, amikor ezeket a sorokat írom, még nincs egy hete, hogy megnyílt Rómában a múlt század elejének progresszív
magyar művészetét eleddig Nyugaton a legátfogóbban bemutató tárlat; amikor önök ezeket a sorokat olvassák, lassan a célegyenesbe fordul a párizsi Musée d'Orsay-ban októberben nyíló Allegro Barbaro című magyar művészeti bemutató előkészítése - és persze mindkettőben ugyancsak számos mai hazai magángyűjteményben őrzött műtárgy szerepel (majd) a világ
művészetünkre kíváncsi közönsége előtt. „Ez egy annyira kifosztott ország, hogy minden darab számít" - mondja Mravik
László az interjúban a Magyarországról elhurcolt műkincsekről. Mint ahogyan nyilván az, a minden egyes meglévő darab is
számít, amit viszont meg tudunk mutatni a külföldnek. Ez a folyamat ezzel a két kiállítással most remélhetően egy új pályára
állt. Hátha előbb-utóbb a másik ügyben is megtörténhetnek majd az első lépések. Martos Gábor