Kármel 1991. VI. [antikvár]

Eszmélődéseinket nem fejezhetjük be anélkül, hogy a bűn a tagadás házatájára el ne látogassunk. Annak pedig, hogy csak utolsó cikkünk foglalkozik ezzel a témával, belső oka van: tökéletlenség és bűn természetesen kármelita kútforrásai szerint azonban - és egyáltalán a hiteles keresztény tanítás és jámborsági gyakorlat szerint is - nem szabad azt figyelmünk középpontjába állítani. Lisieux-i Teréz így fejezi ki ezt az Egyház és a Kármel által is elég gyakran alig figyellembevett igazságot egyszerű szavakkal nővérének írott levelében: ,,Céline, milyen könnyű is Jézusnak tetszeni, az ő szívét megörvendeztetni. Nem kell más hozzá, mint hogy szeretetben feléje forduljunk anélkül, hogy kihangsúlyoznánk saját hibáinkat". Nála és a Kármel tanítómestereinél megtanulhatjuk, hogy megfelelő helyre tegyük lelkiéletünk egészében a lelkiismeret-vizsgálatot és az önmagunk megismerésére irányuló törekvést, a gyónást és a papi irányítást (,,lelkivezetést").