Bővebb ismertető
Részlet a könyvből:
Bizonyára mindannyian látjuk, mennyire időszerű az Ige minden felhívása, amely hitben való megújulásra és cselekedetei megreformálására kérleli Isten népét. Jelenlegi állapotunkban többet ártunk a világnak, mint használunk, és szégyent hozunk Megváltónkra. Valóban ideje lenne felébrednünk, és ráébrednünk helyzetünk súlyos voltára.
Személyes életünk, gyülekezeteink és az egész egyház megtérése, megújulása nem csupán egy felajánlott lehetőség a sikeresebb misszió és az élő, működő közösség érdekében. Ez üdvösségünk, megmaradásunk, küldetésünk betöltésének feltétele. Az Ige szerint nemcsak azok rostáltatnak ki Isten népe közül, akik hitehagyók lesznek vagy ragaszkodnak bűneikhez, hanem akik a jelenlegi állapotot jónak tartják, elfogadják és abban megmaradnak. Gondolkodjunk el a következő megrázó bizonyságtételeken:
„Ha az egyház, amelyet most hanyatlás jellemez, nem tér meg, nem tart bűnbánatot, enni fogja cselekedetének gyümölcsét, amíg megiszonyodik önmagától. Ha ellenáll a gonosznak és a jót választja, ha Istent keresi teljes alázattal és eléri magasztos hivatását Krisztusban, ha az örökkévaló igazság magaslatán áll, és hit által igényt tart a számára fenntartott képességekre, akkor meggyógyul. Ha Istentől kapott egyszerűségében és tisztaságában jelenik meg, elválasztva a földi zűrzavartól, megmutatva, hogy az igazság valóban szabaddá tette őt, akkor tagjai valóban Isten választottai és képviselői lesznek."