Dunatáj 1979. augusztus [antikvár]

Bárdosi Németh János: Hódolat Babitsnak Ezüst csőréből dal csorog, ezt írtam hajdan verseid alá, ma már, hogy holt vagy, változott a kép, aranykannából csorgatod a dalt. Bocsáss meg mester, nem néztem feléd, amíg dalaid bársony harmatát ringatták a fák s itták a szívek, én csak titokban voltam hódolód. Vagy tán még úgy sem, mint szelet, esőt, úgy vettelek én: áldás volt a dal, ahogy a népnek szél, eső is az, úgy álltam tenger csodáid előtt. Ma már, hogy hül a világ homloka, tudom, homlokod pattantotta ki mindezt a csodát s mint egykor Arany, a lét reményét hagyta ránk dalod.