Adoremus 2005. június [antikvár]

Részlet:1. A prefáció (2) A prefáció központi része a hálaadás indoklása és motivációja. Észre kell venni, hogy az ember üdvösségéért tevékenykedő Isten az üdvtörténet eseményeit ígéreteivel már előkészítette, de ugyanakkor az ígéretek jelentős részét már meg is valósította. Ezek azok az új csodálatos dolgok, amelyekben megnyilvánul az ő különleges ereje. Mindezek az Úr nevében történnek, az ő tiszteletére. Ezért feladata az emlékezés, amely felidéz, a látásmódja pedig a múltból a jelenbe és a jövőbe irányul. Ezért van eltérés a keleti anafórák (eukarisztikus imák neve keleten) szemléletmódja és a római egyház gondolkodásmódja között. A római liturgia nagyon szereti a finom árnyalatokat, a részletekre is ráirányítja a figyelmet. Ezért a prefációk világa csodálatos részletességgel állítja elénk az üdvösség történetének egy-egy eseményét, vagy az ezzel összefüggő kapcsolatokat.Ezért annyira érdekes, hogy a prefációk száma - amint erről már szóltunk - oly nagy változásnak volt kitéve az évszázadok alatt. Nagy és különböző volt a számuk a három régi szakramentáriumban (267, 56, illetve 14). A középkorban ismét növekedett a számuk, majd az V. Piusz féle Misekönyvben csak 11 volt, később a 19-20. században még néhány újabb került hozzá. így is számuk meg sem közelítette a húszat. A liturgikus reform visszanyúlt a hagyomány gyakorlatához, és ezzel jelentősen gazdagodott a prefációk világa. Az 1975-ben kiadott Római Misekönyv 108 prefációt tartalmazott. Ebből 72 a Mise rendjében található, azonban az egyes ünnepekhez kötöttek a misék szövegeiben szerepelnek. A legújabb Misekönyv még egy tucat új prefációt közöl, ezzel is még inkább gazdagítva a miséket szebbnél szebb imádságokkal.A prefációk gazdag világának bemutatása meghaladja e kötet lehetőségeit. Egyetlen prefáció tanításán keresztül mutatunk rá ennek szépségére. Jézus Szívének prefációját választottuk ki (29. oldal)