A Kor 1908/1-8. [antikvár]

Részlet: A festőművészet és az állatvilág. Az állatvilág élete, úgy a valóságban, mint szimbolice, főleg a vallási kultuszban, már évezredek óta annyira egybeforrott az emberi kultúrával, hogy attól többé el sem választhatjuk. Jóllehet az állatok valamennyije egykor vad volt, az ember ősrégi idők óta azok legtöbbjét jó bánásmóddal magához szoktatta, megszelidítette; amelyeket pedig megszelídíteni nem tudott, vagy arra nem érdemesített, azokat vadászata kedvteléseként űzte, űzi s hajtja ugyan, de ha kell, oltalomban s okszerű védelemben is részesíti. A művészet világában Leonardo de Vinci hangoztatta azt elsőbben, hogy a művésznek ismernie és szeretnie kell a nagy természetet. Nem kell szükségképp ezért természetbúvárnak lennie, hogy benne az állatvilág szeretete meglegyen, mégis bizonyos élettani, zoologiai, sőt anatómiai előismeretek nélkül, egyetlen táj illetőleg áltatkép sem fogja alkotóját mesterré avatni. A nagynevű olasz, francia, spanyol, német, de legfőként holland és flamand festők valamennyije az állatok életének alapos ösmerője volt. A festőművészet a (nálunk is pár évvel ezelőtt még az Andrássy-üti régi Műcsarnokban kiállított) több ezer éves óegyptomi festők műveinek megalkotása óta az állatot, mint az ember kísérőjét, munkatársát, főként pedig, mint kedvtelései objektumát, remek művekben megörökítésre mindig méltónak találta.