Útban a nyelvhez [antikvár]

"Ember és ember között a távolság aligha lehet nagyobb annál, mint amikor két világ polgárai találkoznak. A Heidegger és Tezuka találkozása nyomán született dialógus ezért a közeledés drámája is. A szöveg meglehetős stilizáltsága ellenére is őrzi e találkozás fázisait és fordulatait... A japán művészet körül forgó beszélgetés egy ponton - úgy a szöveg utolsó harmadának kezdetén - a nyelvet megnevező japán szó kérdését érinti, és ettől kezdve megváltozik a dialógus jellege és dinamikája is. Az addig kimért udvariassággal és távolságtartó hűvösségben zajló beszélgetés légköre felforrósodik, a beszélgetőpartnerek egymás szájából veszik ki a szót, egyikőjük megkezdett mondatát nemritkán a másik fejezi be... Ezzel a két világ közt az érintkezés egyedülálló fesztávolságú és teherbírású hídja épült ki... A mindent elborítással fenyegető nyelvi hordalékáradat, az elhallgattatás és elhallgatás veszélyei közepette Heidegger és beszélgetőtársa a nyelv eredendő hívásának és hivattatásának a feltárására törekszik. A nyelvről eredendő hívásának és hivattatásának a feltárására törekszik. A nyelvről alkotott funkcionalista elméleteket elvetve Heidegger - Hölderlin nyomán - a nyelv alapvonását abban látja, hogy benne a létezés legtágasabb horizontja tud megnyilatkozni: a nyelvben létezés jut szóhoz. A dialógus különös feszültsége abban rejlik, hogy a múltból kiinduló és a két világ hangjaként is hallható beszélgetés végkifejletében az időtlenhez jut el. A párbeszéd végén a szöveg intenzitása, költőisége az eksztázis határán féken tartott fegyelem állapotában mutatkozik" - írja Heidegger költői szépségű dialógusáról a kötet fordítója, Tillmann J. A.