"Noli me legere"! [antikvár]

Bevezetés A szöveg, amit kezében tart az olvasó, nem próbál egy Blanchot-monográfia lenni. Szerzőjének szándéka sem ez. Már ha egyáltalán kijelenthet ilyet a szerző. Jóval több, mint pusztán bátorság vagy felkészültség kérdése monográfiát írni Blanchot-ról. Ugyanis Maurice Blanchot újra és újra hangsúlyozza, hogy aki vagy ami beszél, „többé már nem önmaga" (EL 22). Éppen ezért Blanchot maga sem írt könyveket. Legalábbis a monográfia értelmében vett könyveket. Olyan szövegeket, amiknek „kezdete, közepe és vége" van.^ Ha megnézzük Blanchot könyveit, azt láthatjuk, hogy ezek kivétel nélkül vagy tanulmánykötetek, vagy ha a részeik nem is jelentek meg külön, töredékek, aforizmák gyűjteményei. Azaz Blanchot sohasem írt „egész"-nek tekinthető, az „egész" értelmében könyvnek tekinthető, „mű"-ként kezelhető szöveget.^ Ezek az írások legfeljebb „egység nélküli" egészek (El 31). Nem művek, hanem „mütelen" szövegek (EL 16). Blanchot mindig ragaszkodik a romantika fragmentum fogalmához, a nem hibaként, hanem 1 Arisztotelész: Poétika, h. n., PannonKlett (Matúra Bölcselet), 1997, p. 41 2 Ehhez a problémához Blanchot-n túl Id. még: Derrida, Jacques: „Edmond Jabés és a könyv kérdése". Athenaeum, 1995, II/4