Homo Ludens [antikvár]

BEVEZETÉS Mikor kiderült, hogy .a »homo sapiens« név mégsem annyira alkalmas fajtánk megjelölésére, mint azt egykor hitték, — mert korántsem vagyunk annyira értelmesek, mint azt a 18. század naiv optimizmusában hajlandó volt feltételezni — a »homo f a b e r«, az alkotó ember elnevezéssel egészítették ki az első jelzőt. Csakhogy ez a név még kevésbbé találó, mint az első ; hiszen van olyan állat is, amely »faber«. De ami áll az alkotó tevékenységre, az áll a játékra is : igen sok olyan állat van, amely játszik. Mégis azt hiszem, hogy a »homo 1 u d e n s«, a játszó ember, époly fontos tevékenységet fejez ki, mint az »alkotó« jelző és hogy a »homo faber« elnevezés mellett helyet érdemel. Ha tevékenységünk tartalmát a megismerhető végső fokáig vizsgálgatjuk, az a gondolat vetődik fel, hogy talán minden emberi ténykedés csak játék. Aki megelégszik ezzel a metafizikai következtetéssel, az ne olvassa el ezt a könyvet. De ez még nem ok arra, hogy lemondjunk annak megállapításáról, hogy mily fontos tényező a játék csakugyan mindenben, ami a világon van. Már régóta gyökeret vert bennem az a meggyőződés, hogy az emberi kultúra a játékban, játékként, kezdődik és bontakozik ki. Erről a felfogásomról tanúskodnak 1903 óta írásaim is. 1933-ban ez volt leideni rektori beszédemnek témája : »0 v e r d e g r e n-zen van spel en ernst in de cultuur.« (Haarlem, Tjeenk Willink & Zoon, 1933.) Amikor ezt a beszédet kétszer is átdolgoztam később, előbb zürichi és bécsi előadások (1934), majd egy londoni előadás alkalmából (1937), ezt a címet adtam neki : »Das Spielelement der