Háttér előtt [antikvár]

Előszó Ennek a kötetnek, mint az érdeklődő olvasó már a tartalomjegyzékét átfutva is azonnal észreveheti, két főszereplője van: Lukács György és Bibó István. Számos írásban megjelennek, együtt is, külön is: föltűnnek tanulmányban - ezekből külön Lukács-ciklus és külön Bibó-ciklus is szerepel publicisztikában, könyvismertetésben egyaránt. A tény mindenesetre elgondolkodtatónak látszik. A kötet ugyanis elegyes írások válogatása: valamennyi darabja az elmúlt fél évtizedben keletkezett. Akad közöttük terjedelmesebb tanulmány és feszesebb esszé, tudományosnak szánt konferencia-előadás és indulatból született vitacikk, folyóirat-recenzió és napilap-publicisztika: ahogy - egy-egy konferenciaszervezői vagy lapszerkesztői fölkérés nyomán - a tudományüzem működése meg az értelmiségi szerep magával hozta. A tudományüzem működése meg az értelmiségi szerep pedig, íme, ezt hozta magával: Lukácsot és Bibót állította előtérbe. Már megint. Ezzel viszont, rögtön elárulom, parazsat látszom gyűjteni kopaszodó fejemre. Lukács és Bibó, mint a hazai újjobboldal talán legbefolyásosabb kortársi ideológusától éppen megtudom (Lánczi 2011), a kádári értelmiségnek voltak divatos szerzői ugyanis. A számos jeles funkciót betöltő politikatudósnak a szeriőz konzervativizmus orgánumában épp a Bibó-centenáriumra megjelentetett írása - ez a manapság uralkodó szellemi közviszonyokat figyelembe véve is föltűnően ignoráns és kivételesen pökhendi szöveg - mindenesetre a kései diktatúra egymást kiegészítő párfiguráinak láttatja őket. A sötét kommunistának elég a nevét leírnia - ez a név, úgy tűnik, önmagáért beszél -, hogy ezzel a politikai gondolkodót is sikerüljön ellenszenves fénybe állítania: afféle naiv racionalistaként, mo-